bezár
 

film

2010. 11. 24.
Feo Aladag filmje nyerte az idei Lux-díjat
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Feo Aladag rendezőnő Idegenek (Die Fremde) című filmje nyerte el idén az Európai Parlament (EP) filmes kitüntetését, a Lux-díjat - jelentette be szerdán Brüsszelben Jerzy Buzek, az EP elnöke.

A parlament minden évben olyan alkotások közül választja ki a díjazottat, amelyek az európai identitás alapértékeit vagy Európa kulturális sokszínűségét állítják a középpontba, illetve amelyek bepillantást nyújtanak azokba a problémákba, amelyek az európai integrációs folyamat vitáiban kerülnek felszínre.

Az 1972-ben Bécsben született Feo Aladag nem csupán rendezőként, hanem forgatókönyvíróként, producerként, sőt színésznőként is bizonyított már. Az Idegenek című film német színekben vett részt a Lux-díjért folyó versenyben, ugyanis egy Németországban élő török család drámáját mutatja be, a "becsületbeli emberölés" problematikája mentén.

A díjkiosztó ünnepségen Feo Aladag arról beszélt: olyan multikulturális társadalomban élünk, amelyet már nem lehet a "konszenzusra" alapozni, hanem amelyben "meg kell találni annak az újszerű módját, miként kezeljük a felerősödő különbözőségeket".

A döntőbe összesen három film került: a győztes mellett a görög Filipposz Cikosz Akadimia Platonos című műve, valamint a belga Olivier Masset-Depasse alkotása, az Illégal.

prae.hu

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Lichter Péter: Frankenstein eksztázisa – A found footage filmek és videóesszék formavilága
George Miller: Furiosa – Történet a Mad Maxből
Alex Garland: Polgárháború
Jeanne Herry: Az arcuk mindig előttem lesz

Más művészeti ágakról

színház

A MáSzínház KÖT-EL-ÉK – „Okos lány, túlteszi magát rajta!” előadásáról
Havas Juli Papírbabák, avagy lehet-e két hazád? című kötetének bemutatójáról
art&design

Vetlényi Zsolt FOLYÓÍRÁS című kiállításának kritikai szemléje
Kertész Edina: A fotográfuslány – könyvbemutató


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés