bezár
 

film

2010. 11. 22.
Nemzetközi sztár alakíthatja a Munkácsy-film főszerepét
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Európai koprodukcióban folynak Káel Csaba A nap szerelmese című Munkácsy-filmjének előkészületei; a főszereplő egy angolszász filmcsillag, míg az operatőr valószínűleg az Oscar-díjas Zsigmond Vilmos lesz - számolt be a film producere hétfőn az MTI-nek.

prae.hu

Mint Dér Tamás elmondta, a tervek szerint a nagyjátékfilm képi világa Munkácsy Mihály stílusát idézi majd, és ez az újfajta kihívás az Egyesült Államokban élő operatőr figyelmét is felkeltette.

"Zsigmond Vilmos most Magyarországon tartózkodik, holnap együtt nézzük meg a Nemzeti Galéria Munkácsy-kiállítását" - árulta el a producer. Hozzátette: az Oscar-díjas filmes csatlakozása a stábhoz egyelőre még csak valószínű, de nem biztos.

Dér Tamás hangsúlyozta: a magyar festőfejedelem életműve az egész világon természetesen a magyaroknak a legfontosabb, de a 12 millió eurós (3,3 milliárd forintos) költségvetéssel tervezett filmben neves, jól kreditált német és angol producerek is látnak annyi fantáziát, hogy a saját piacaikról pénzt is szerezzenek hozzá.

"Ez azt jelenti, hogy nagy valószínűséggel minden egyes magyar forinthoz tudunk hozni külföldi forintot vagy forintokat. Azt azonban hozzá kell tennem, hogy A nap szerelmese európai léptékben legfeljebb egy középes költségvetésű film" - fogalmazott.

Arra a kérdésre, hogy a hazai filmfinanszírozási struktúra várható átalakítása milyen hatással lehet a projekt előkészületeire, a producer egyelőre nem tudott válaszolni, bár hangsúlyozta: ha a magyaroknak nem fontos a Munkácsy-film, akkor az kizárólag külföldi forrásból nem lenne elkészíthető.

"Ezért rengeteg szponzorral találkozunk, tárgyalunk folyamatosan, próbálunk a privát szférából is pénzt szerezni. De elengedhetetlen, hogy magyar állami forrásokat is találjunk, ahogy a külföldi producerek is hoznak állami vagy tartományi forrásokat saját hazájukból a mi nemzeti festőnkről szóló filmhez" - szólt a pénzügyi előkészületekről.

Dér Tamás megjegyezte: először a főszereplőt kell megtalálni, majd a kiválasztott, nemzetközileg is ismert, valószínűleg angolszász színész naptárához kell igazítani minden castingot és ütemtervet.

A Magyarországon, Ausztriában, Franciaországban és az Egyesült Államokban játszódó film jelentős részét itthon kívánják leforgatni. A munka várhatóan 2011-ben kezdődik, de a konkrét időpont helyett fontosabb a biztos anyagi bázis, nem szeretnék ugyanis félbehagyni a forgatást.

A film forgatókönyvét Dallos Sándor regényéből Fonyódi Tibor írta. Mint Káel Csaba rendező az MTI-nek korábban elmondta, A nap szerelmese nem életrajzi alkotás lesz, de számos izgalmas kérdésre megpróbálnak majd választ adni a mozivásznon.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Emberpróbáló filmnézés a cannes-i filmfesztiválon
George Miller: Furiosa – Történet a Mad Maxből
A 14. Frankofón Filmnapokról
Jeanne Herry: Az arcuk mindig előttem lesz

Más művészeti ágakról

Renaud-Delage: Gru 4
színház

Interjú Pálffy Tibor színésszel külső-belső tényezőkről, színházi igazságról, és szerepről
Kritika a Das Rheingold és a Die Walküre előadásairól a Wagner-Napokon


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés