bezár
 

film

2010. 11. 13.
Az afrikai országok függetlenségének 50 éve filmen a Francia Intézetben
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Játék- és dokumentumfilmek vetítésével ünnepli a budapesti Francia Intézet a 17 egykori, többségében francia afrikai gyarmat függetlenné válásának 50. évfordulóját hétfőtől csütörtökig.

prae.hu

A négynapos eseménysorozat a 2006-os cannes-i filmfesztiválon bemutatott Bamako című játékfilmmel veszi kezdetét hétfőn este - közölte az MTI-vel Balla Borbála, az intézet sajtótitkára.

Abderrahmane Sissako francia-mali koprodukcióban készült filmjének középpontjában egy valószerűtlen tárgyalás áll: egy bamakói lakóközösség udvarán felállított bíróságon az afrikai emberek perlik a Világbankot és a Nemzetközi Valutaalapot, mivel szerintük ezek az intézmények felelősek az egész Afrikát megrázó drámai helyzetért.

Kedden az Emlékek a két oldalról című, 2002-es Burkina Fasó-i dokumentumfilmet láthatja a közönség. Az alkotás, amelynek készítői a francia gyarmatosítás nyomait keresve járták végig a térséget, az egykori tisztviselők archív aktái mellett a szájhagyomány segítségével tekintenek vissza az első fehérek érkezésétől napjainkig terjedő csaknem egy évszázad történelmére.

Közvetlenül a dokumentumfilm után láthatja a közönség a Tömegközlekedés című szenegáli, 40 perces zenés filmvígjátékot, egy taxis utazás történetét Dakartól Saint-Louisig, a Szenegál folyó torkolatáig.

November 18-án, csütörtökön vetítik Bertrand Tavernier 1981-ben bemutatott Nagytakarítás című játékfilmjét, amely 1938-ban játszódik Nyugat-Afrikában. A vetítést vitaest követi Michel Pierre francia történésszel, a gyarmati történelem szakértőjével.

Michel Pierre szerdán az ELTE francia tanszékén Afrika Párizsban - Gyarmati kiállítás a csírázó függetlenség idején címmel beszél arról, hogyan lehetett az 1931-es vincennes-i kiállítás a gyarmati időszak meghosszabbítása, s egyben egy új szemlélet kezdete, a gyarmatok függetlenné válásának hajnala.

A filmeket a Francia Intézetben magyar hangalámondással vetítik - tette hozzá az intézet sajtótitkára.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Michael Sarnoski: Hang nélkül – Első nap
Hajdu Szabolcs: Kálmán-nap

Más művészeti ágakról

[ESCAPE] – A Donkihóte-projekt az Örkény István Színház és a Városmajori Szabadtéri Színpad közös produkciójában
Renaud-Delage: Gru 4
art&design

Vetlényi Zsolt FOLYÓÍRÁS című kiállításának kritikai szemléje


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés