bezár
 

film

2010. 11. 11.
Elhunyt Dino De Laurentiis olasz filmproducer
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Elhunyt Dino De Laurentiis olasz filmproducer, akinek nevéhez az olasz filmművészet számos remeke fűződik.

prae.hu

Olasz hírügynökségek csütörtöki jelentése szerint De Laurentiis 91 évesen, Los Angelesben hunyt el.

A Nápoly környékéről származó De Laurentiis tésztakészítő fia volt, de nagyon korán magával ragadta a film világa.

Bár filmes tanulmányait a második világháború megszakította, 1946-ban már saját produkciós céget hozott létre, amely az olasz neorealizmus olyan mesterműveit készítette el, mint a Giuseppe de Santis rendezte Keserű rizs vagy az Országúton és a Cabiria éjszakái című Federico Fellini-alkotások.

Ő volt a producere az első színes olasz filmnek, a Totó színesben című, 1952-ben készült vígjátéknak, amelyet Steno rendezett.

A hatvanas évekre felépítette saját stúdióját, és bár az pár éven belül tönkrement, addig több emlékezetes produkciót hozott létre, köztük a Teremtés könyvének első részét feldolgozó The Bible: The Beginning című drámát, vagy Roger Vadim sci-fijét, a Barbarellát, amelyben a rendező akkori felesége, Jane Fonda alakította a főszerepet.

Stúdiója bedőlése után De Laurentiis Los Angelesbe tette át székhelyét. A hollywoodi évek alatt további számos filmsiker fűződött a nevéhez: több Stephen King-regényt megfilmesített, de ő volt a producere a Ridley Scott rendezte Hannibálnak és A vörös sárkánynak, Brett Ratner filmjének is.

Sidney Lumet-vel 1973-ban dolgozott a Serpicón, Milos Formannal pedig 1981-ben a Ragtime című drámán.
Pályafutása során közel 150 film születése felett bábáskodott, a magyar nézők utoljára Az utolsó légió című 2007-ben bemutatott akciófilmet láthatták tőle.

A producer, aki többször elnyerte az olasz David Donatello-filmdíjat, az Országúton című filmért Carlo Pontival megosztva 1957-ben Oscar-díjat is kapott, 2001-ben pedig az Amerikai Filmakadémia Irving G. Thalberg-díjával ismerték el munkásságát.

De Laurentiis 1957-ben vette feleségül Silvana Mangano színésznőt, aki 1989-ben halt meg. Második felesége, Martha Schumacher szintén producer. Két házasságából összesen hat gyermeke született.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Alex Garland: Polgárháború
A 14. Frankofón Filmnapokról
Jeanne Herry: Az arcuk mindig előttem lesz
A 74. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál

Más művészeti ágakról

színház

Egy tökéletes nap Szenteczki Zita rendezésében a Hatszín Teátrumban
színház

A MáSzínház KÖT-EL-ÉK – „Okos lány, túlteszi magát rajta!” előadásáról
színház

Interjú Pálffy Tibor színésszel külső-belső tényezőkről, színházi igazságról, és szerepről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés