A vizsgálat kiderítette, hogy a bronzból és kerámiából készült alkotások azon a Münchenből indult 1937-es vándorkiállításon szerepeltek, amelyen a nácik a nekik nem tetsző expresszionista és más modern művészeti irányzatokhoz tartozó alkotók elkobzott műveit állították ki "elfajzott művészet" címszó alatt.

Az alkotásokat sokáig eltűntnek hitték, vagy azt gondolták róluk, megsemmisültek. Az agyag és bronz művek egy 15 ezer elkobzott műalkotásból álló gyűjtemény részét képezték, amelyről a hitleri rezsim azt tartotta: "deviáns, szexuális elemeket felvonultató, a nemzeti szocializmussal szembemenő és a náci ideológiát bíráló".

A műtárgyakat múzeumoktól és magángyűjteményekből kobozták el, egy részét eladták külföldre, hogy anyagilag fedezzék a rendszert szolgáló célok megvalósítását, egy részét pedig megsemmisítették.
A bronzszobrok alkotói között van Edwin Scharff, Otto Baum, Marg Moll, Gustav Heinrich Wolff, Naum Slutzky és Karl Knappe.

Az agyagplasztikákat Otto Freundlich és Emy Roeder készítette. A megtalált 11 mű nagy része - nyolc alkotás - nőket ábrázol, három férfiakat. Nő szőlővel a kezében, anya gyermekével, nyújtózkodó nő - pár téma, amely megjelenik az alkotásokban.

A Neues Museum tíz szobrot és plasztikát tár a látogatók elé, a tizenegyedik olyan törékeny állapotban van, hogy nem bocsátható kiállításra.

A megtalált darabok közül hozzáértők szerint kiemelkedik Edwin Scharff Anni Mewes színésznőt ábrázoló szobra. Erre még januárban bukkantak rá, további leletek augusztusban és októberben kerültek elő.

Noha a nácik gyakran kötötték az "elfajzott művészetet" zsidó művészekhez, a most kiállításra került munkák alkotói közül csak kettő volt zsidó származású. Otto Freundlich 1943-ban a lublini megsemmisítő táborban halt meg, Naum Slutzky, a Bauhaus iskola képviselője azonban még időben Angliába menekült. Ott művészetet tanított, 1965-ben hunyt el.

Ursel Berger, a berlini Georg Kolbe Múzeum igazgatója rámutatott, hogy a nácik azért is elfajzottnak ítéltek egy-egy művet, ha az túl kövér vagy ellenkezőleg, túl sovány embert ábrázolt, netán túl nagy orra volt a szobroknak.

Az építőmunkások egy 1944 nyarán leégett hivatali épület pincéjében találták meg a műveket - mondta újságíróknak Matthias Wemhoff, a Neues Museum vezetője. Az ásatásokkal egybekötött földmunkák célja egy új metróállomás építése az U-55 metróvonalon.

Az igazgató felidézte, hogy a tűz anno a felső emeletekről terjedt lefelé, "minden szint ráomlott az alatta lévőre, ami nem égett el - beleértve a szobrokat is -, az a pincében kötött ki". Wemhoff szerint a szobrok elhelyezkedéséből és állapotukból arra lehet következtetni, hogy a tűz előtt egy irodában tárolták őket. Az igazgató megjegyezte, arról már csak találgatni lehet, hogy az elkobzott művek között volt-e fa és vászon.

Elkobzásuk előtt az alkotások talán a zsidókat mentő Erhard Oewerdieck tulajdonában álltak - feltételezik szakemberek. Oewerdieck és felesége a háború után megkapta a Világ Igaza kitüntetést Izraelben.
Berlin polgármestere, Klaus Wowereit a leletet "kisebb csodának" nevezte a főváros számára, hozzátette azonban, hogy mindez sokat elárul Berlin sötét korszakáról. A politikus úgy értékelte, hogy a művek fennmaradása "késői diadal" a nácik felett.