art&design
2010. 11. 06.
A Smithsonian kiállítása a művész és nemi identitása kapcsolatáról
Absztrakt képeken illusztrálja a washingtoni Smithsonian múzeum országos portrétárának új kiállítása, milyen hatást gyakorolt az amerikai művészetre az alkotók nemi identitása vagy irányultsága. A február 13-ig megtekinthető tárlat címe Bújócska: Különbség és vágy az amerikai portréfestészetben.
Kevesen értették, miért fityeg egymás mellett kanál és villa a pop- és konceptművészet nagy alakjának számító Jasper Johns egyik képéről, amelyet az absztrakt expresszionista Robert Rauschenberggel való szakítása után alkotott meg.
A választ a Smithsonian új tárlata megadja: a művész In Memory of My Feelings (Érzéseim emlékére) című alkotása úgy született, hogy Johns befeketítette híres színes zászló-sorozatának egyik darabját, érzékeltetve, hogy a kapcsolat színeinek vége, és egymástól távol külön festett meg rajta egy kanalat és egy villát, majd ennek a sötét hangulatú műnek a felső keretére akasztotta a két evőeszközt.
A csak beavatottak számára érthető motívum a két művész hat évig tartó, általában kevéssé ismert meleg kapcsolatára utal, amelyet még Rauschenberg 2008-ban bekövetkezett halála kapcsán sem említettek a gyászoló írásokban.
David C. Ward történész, a portrétár kurátora szerint a művészet történetét a melegek szerepe nélkül elmondani olyan lenne, mint elmesélni a rabszolgaság történetét a feketék említése nélkül. Sokan eddig mégis ezt tették, udvariasságból vagy éppen homofóbiából.
Pedig a hidegháborús időszak antikommunista hisztériája idején több meleg irányultságú tisztségviselőt bocsátottak el az állami hivatalokból, mint ahány feltételezett kommunistát - utalt a kurátor egy kevéssé ismert, számára is meglepő tényre. Ebben a politikai légkörben - hangsúlyozta Ward - sok kortárs művész az absztrakció és a kódolt nyelvezet eszközéhez fordult, amikor megfestette magát és azokat, akiket szeretett.
A főleg magánadományokból finanszírozott kiállítás 20 évvel azután nyílt meg, hogy a washingtoni Corcoran művészeti galéria törölte Robert Mapplethorpe fényképész homoerotikus, férfiszerelmet bemutató képeinek tervezett retrospektív kiállítását, mert attól tartott, az amerikai törvényhozás el fogja ítélni azt.
A Smithsonian kiállításán nemigen láthatóak csókolózó férfiakat megörökítő művek, a kurátorok által gondosan kiválogatott 105 alkotás többségére inkább az jellemző, hogy első látásra nem ismerhető fel rajtuk a meleg motívum.
A bejáratnál Thomas Eakins 1898-as festménye, a Salutat látható: nézőknek integető ökölvívót ábrázol, szinte akt-szerűen, eltérve a férfiasság bemutatásának addig megszokott hagyományos, harcias kánonjától. J. C. Leyendecker 1914-es Men Reading (Olvasó férfiak) című képén nehéz megmondani, hogy az ábrázolt két férfi puszta ismerőse vagy szeretője egymásnak. A művész az egyik figurát saját férfi partneréről mintázta. Annie Leibovitz egyik 1998-ban festett képe Ellen DeGenerest mutatja be;a mű érzékelteti, milyen kétértelműen mutatkozott a nyilvánosság előtt a színésznő, amikor még nem jelentette be másságát.
Több férfi aktkép is látható a kiállításon, ez még manapság is ritkább a múzeumokban, mint a női akt. Noha ezek jobbára egyáltalán nem kihívóak, a kurátorok tudják, hogy a közpénzekből működő Smithsonian múzeumot bírálhatják egy ilyen kiállításért. Jonathan Katz társkurátor, a State University of New York munkatársa elmondta, hogy New Yorkban másfél évtizede próbál megrendezni egy ilyen kiállítást, de senki nem támogatta ebben.
Jonathan Katz szerint ma már a bankvilág ezen a téren előbbre jár, mint a múzeumok, hiszen sok cég befogadja az egynemű partnereket. "Ez volt az utolsó megtűrt előítélet" - jegyezte meg a szakember.
A választ a Smithsonian új tárlata megadja: a művész In Memory of My Feelings (Érzéseim emlékére) című alkotása úgy született, hogy Johns befeketítette híres színes zászló-sorozatának egyik darabját, érzékeltetve, hogy a kapcsolat színeinek vége, és egymástól távol külön festett meg rajta egy kanalat és egy villát, majd ennek a sötét hangulatú műnek a felső keretére akasztotta a két evőeszközt.
A csak beavatottak számára érthető motívum a két művész hat évig tartó, általában kevéssé ismert meleg kapcsolatára utal, amelyet még Rauschenberg 2008-ban bekövetkezett halála kapcsán sem említettek a gyászoló írásokban.
David C. Ward történész, a portrétár kurátora szerint a művészet történetét a melegek szerepe nélkül elmondani olyan lenne, mint elmesélni a rabszolgaság történetét a feketék említése nélkül. Sokan eddig mégis ezt tették, udvariasságból vagy éppen homofóbiából.
Pedig a hidegháborús időszak antikommunista hisztériája idején több meleg irányultságú tisztségviselőt bocsátottak el az állami hivatalokból, mint ahány feltételezett kommunistát - utalt a kurátor egy kevéssé ismert, számára is meglepő tényre. Ebben a politikai légkörben - hangsúlyozta Ward - sok kortárs művész az absztrakció és a kódolt nyelvezet eszközéhez fordult, amikor megfestette magát és azokat, akiket szeretett.
A főleg magánadományokból finanszírozott kiállítás 20 évvel azután nyílt meg, hogy a washingtoni Corcoran művészeti galéria törölte Robert Mapplethorpe fényképész homoerotikus, férfiszerelmet bemutató képeinek tervezett retrospektív kiállítását, mert attól tartott, az amerikai törvényhozás el fogja ítélni azt.
A Smithsonian kiállításán nemigen láthatóak csókolózó férfiakat megörökítő művek, a kurátorok által gondosan kiválogatott 105 alkotás többségére inkább az jellemző, hogy első látásra nem ismerhető fel rajtuk a meleg motívum.
A bejáratnál Thomas Eakins 1898-as festménye, a Salutat látható: nézőknek integető ökölvívót ábrázol, szinte akt-szerűen, eltérve a férfiasság bemutatásának addig megszokott hagyományos, harcias kánonjától. J. C. Leyendecker 1914-es Men Reading (Olvasó férfiak) című képén nehéz megmondani, hogy az ábrázolt két férfi puszta ismerőse vagy szeretője egymásnak. A művész az egyik figurát saját férfi partneréről mintázta. Annie Leibovitz egyik 1998-ban festett képe Ellen DeGenerest mutatja be;a mű érzékelteti, milyen kétértelműen mutatkozott a nyilvánosság előtt a színésznő, amikor még nem jelentette be másságát.
Több férfi aktkép is látható a kiállításon, ez még manapság is ritkább a múzeumokban, mint a női akt. Noha ezek jobbára egyáltalán nem kihívóak, a kurátorok tudják, hogy a közpénzekből működő Smithsonian múzeumot bírálhatják egy ilyen kiállításért. Jonathan Katz társkurátor, a State University of New York munkatársa elmondta, hogy New Yorkban másfél évtizede próbál megrendezni egy ilyen kiállítást, de senki nem támogatta ebben.
Jonathan Katz szerint ma már a bankvilág ezen a téren előbbre jár, mint a múzeumok, hiszen sok cég befogadja az egynemű partnereket. "Ez volt az utolsó megtűrt előítélet" - jegyezte meg a szakember.
További írások a rovatból
Hajdu Levente megnyitószövege a Kaján szisztémák című kiállításhoz
Más művészeti ágakról
Interjú Beck Tamással, a 33. Salvatore Quasimodo Költőverseny fődíjasával