bezár
 

film

2010. 11. 03.
Valladolidban nyert díjat Cakó Ferenc filmje
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Spanyolország egyik legnagyobb nemzetközi filmes seregszemléjén, a valladolidi Nemzetközi Filmhéten (Seminci) nyert díjat Cakó Ferenc Érintés című homokanimációja, míg Kenyeres Bálint rövidfilmje, A repülés története immár az ötvenedik nemzetközi filmfesztiválra kapott meghívást - tájékoztatta az MTI-t szerdán a Magyar Filmunió.

prae.hu

A filmunió közleménye szerint Cakó Ferenc homokanimációja a Seminci rövidfilmes válogatásának Ezüst Kalász díját nyerte el. Spanyolország egyik legnagyobb nemzetközi filmművészeti seregszemléjét idén 55. alkalommal rendezték meg október utolsó hetében.

A Magyar Mozgókép Közalapítvány (MMKA) támogatásával készült, hatperces rövidfilmjével Cakó Ferenc édesapjának állít emléket.

Kenyeres Bálint más típusú sikert ünnepelhetett. Mint a Magyar Filmunió közölte, A repülés története című rövidfilmet meghívta válogatásába a pénteken kezdődő pozsonyi filmfesztivál, ezzel a magyar rendező munkája immár az ötvenedik nemzetközi seregszemle programjában kap helyet.

Az MMKA támogatásával készült A repülés története című kisfilmet a cannes-i filmfesztiválon láthatta először a nemzetközi közönség 2009 májusában, azóta fődíjat nyert Vila do Conde, Chicago, Saguenay és Bukarest nemzetközi filmversenyein.

A normandiai tengerparton forgatott, 1905-ben játszódó kosztümös film hamarosan az isztambuli nemzetközi rövidfilmnapokon is látható lesz.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Lichter Péter: Frankenstein eksztázisa – A found footage filmek és videóesszék formavilága
Luke Korem és Simon Verhoeven Milli Vanilli – Az évszázad botránya című filmjeiről
Emberpróbáló filmnézés a cannes-i filmfesztiválon

Más művészeti ágakról

Platon Karataev: Napkötöző
Bartók György szerzői estje a Fugában
irodalom

Hajdu Levente volt a Kötetlenül sorozat vendége


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés