Az írónő harmincnyolc nyelvre lefordított műveit a XX. századi irodalom klasszikusai között tartják számon.

"Esztétikai és irodalmi forradalom" - lelkesedtek a kritikusok Kristóf első regénye, A nagy füzet 1986-os megjelenésekor. A regény egy kilencéves ikerpárról szól, akiket a háború a túlélés mestereivé tett. Az érzéketlenség, éhezés, koldulás, lopás és gyilkolás hétköznapivá válik a két fiú számára.

A szerző saját elmondása szerint A nagy füzet, A bizonyíték és A harmadik hazugság című művekből álló trilógia megírásával eredetileg saját gyermekkori emlékeit szerette volna megosztani utódaival. A tények irodalommá alakításáról megfogalmazott gondolatait egyik szereplője szájába adva fejezte ki: "megpróbálok igaz történeteket írni, de egy adott pillanatban a történet - éppen valós volta miatt - olyan elviselhetetlenné válik, hogy meg kell változtatnom".

Kristóf Ágota 1935. október 30-án született Magyarországon, Csikvándon. Kilenc éves volt, amikor szülei nagymamájához költöztették Szombathelyre. Gyökereitől még inkább elszakítva akkor érezte magát, amikor tizenöt évesen internátusba került. Ekkor születtek első versei.
Az érettségi után férjhez ment történelemtanárához, majd közös gyermekükkel 1956-ban Svájcba emigráltak. A háztartás vezetése és a gyermeknevelés mellett egy óragyárban is dolgozott, ahol munkája kemény és monoton volt, de Kristóf Ágota elmondása szerint a gépek ritmikus zaja beindította lírai kreativitását. A munka közben eszébe jutott magyar nyelvű verseit a szünetekben jegyezte le.

Folyamatosan tanult franciául, de csak 1978-tól kezdett francia nyelven hangjátékokat és színpadi darabokat írni. A Svájci Irodalmi Archívum, amely megkapta hagyatékát, 23 drámát jegyez Kristóf Ágota tollából.
Bár negyedik, Tegnap címmel megjelent 1995-ös prózakötete a "Nem írok többet" mondattal zárult, 2004-ben elkészült Az analfabéta című rövid önéletrajza. Ebben az írónő elmeséli, milyen magányosnak és megalázva érezte magát a Svájcba menekülés után - többek között azért, mivel ő, aki már négyéves korában tudott olvasni, felnőttként ismét analfabétává vált egy idegen országban. 2005-en jelent meg Mindegy címmel novellákat és színműveket tartalmazó kötete, s mint akkor elmondta, "most már nincs kedve többet írni".

Az írónőt 1988-ban Olaszországban Alberto Moravia-díjjal, Németországban életművéért 2001-ben Gottfried Keller-díjjal, 2005-ben pedig Schiller-díjjal tüntették ki. 2008-ban megkapta az Európai Irodalom Osztrák Állami Díját. Tavaly a Neuchateli Intézet díját már nem tudta átvenni: egészségi állapota megromlott, óvárosi lakását szinte sohasem hagyja el.