irodalom
2010. 10. 29.
Esterházy másodszor veheti át az Alföld-díjat
Az Alföld irodalmi folyóirat díját 1991 után idén ismét átveheti Esterházy Péter Kossuth-díjas író, akit harmadmagával tüntet ki a folyóirat szerkesztősége. A díjátadó a november 10. és 12. között megrendezendő Debreceni Irodalmi Napok egyik kiemelt rendezvénye lesz.
Aczél Géza, az Alföld főszerkesztője az irodalmi napok programjait bemutató pénteki debreceni sajtótájékoztatón elmondta: Esterházy Péter az ötödik, aki másodszor veheti át a szerkesztőség díját, amelyet többek közt Sütő András is kétszer kapott meg.
Esterházy Pétert a debreceni művészeti életben való rendszeres részvétele és az Alföld folyóiratban vállalt tevékenysége mellett idén közölt Haydn-drámájáért tüntették ki. Aczél Géza felidézte: az írónak elsőként az Alföld folyóirat adott helyet a publikálásra.
Esterházy Péter mellett november 11-én a kitüntetést György Péter és Bónus Tibor veheti át.
A Debreceni Irodalmi napok több mint 30 éve biztosít szakmai fórumot a hazai irodalom képviselőinek. A rendezvény ebben az esztendőben a folyóirat-irodalom témáját állítja a középpontba, s megvizsgálja például a műfaj változásait a korábbi időszakoktól napjainkig.
A programokat november 10-én Lukács Sándor színművész Az elűzött álom című előadóestje nyitja, majd a három nap alatt tudományos tanácskozások, rendhagyó irodalom órák, határon túli irodalmi folyóiratok bemutatkozása és irodalmi est is várja az érdeklődőket.

További írások a rovatból
Havas Juli Papírbabák, avagy lehet-e két hazád? című kötetének bemutatójáról
Kemény Lili Nem című kötetéről a miskolci bemutatón Moklovsky Rékával beszélgetett
Más művészeti ágakról
[ESCAPE] – A Donkihóte-projekt az Örkény István Színház és a Városmajori Szabadtéri Színpad közös produkciójában