zene
2010. 10. 29.
Budapesten az Anathema
Budapest, Diesel 2010. november 18., csütörtök, 19:00
Tavaly decemberben Danny Cavanagh Anathema gitáros Anneke Van Giersbergennel, a The Gathering ex-énekesnőjével emlékezetes szólóestet adott az FMH színháztermében. Anneke november végén érkezik hozzánk, Danny pedig november 18-án a sötét gót-metálból Pink Floyd-ihlette, pszichedeliába fordult Anathemával jön Budapestre. A zenekar a hétéves kihagyás után idén megjelent új lemezét, a We’re Here Because We’re Here-t mutatja be szeptember óta zajló európai turnéja keretében.
A liverpooli zenekar korai éveiben komor hangulatú szövegekről és a visszafogott tempójú zenérjéről ismert brit metál alapcsapatai közé tartozott a Paradise Lost és a My Dying Bride mellett.
Mostani zenei világukat az ősatya Pink Floyd, illetve olyan kortárs zenekarok, mint a Radiohead vagy a Porcupine Tree lemezei ihlették, aminek köszönhetően az Anathema mára nemcsak a „true” metálosok zenekara, de a szélesebb értelemben vett rockzene rajongóit is meg tudja szólítani.
Az utóbbi években a Dream Theaterrel és a Porcupine Tree-vel is turnézó banda tagjai kimondottan szeretik Magyarországot, amire számtalan hazai koncert, és a zenekar magját alkotó Cavanagh-testvérpár mindig sikeres akusztikus szólóestjei szolgáltatják a legjobb példát.
Úgyhogy november 18-án várhatóan ismét egy kiváló hangulatú fellépés keretében üdvözölhetjük ismét Budapesten az Anathemát.
A zenekar beszámolói alapján 20-25 számos (ami az Anathema esetén két, két és fél órás műsort jelent) koncertre számíthatnak a rajongók.
A turné eddig számos teltházas koncertet hozott, nálunk pedig még egy hétig kaphatóak a kedvezményes belépők a Ticket Express és a Ticketportal eladóhelyein, valamint számos független terjesztőnél.
A Negative Art bemutatja:
Anathema + vendég
2010. november 18., csütörtök, 19:00
Budapest, Diesel
Elővételi jegyár (október 31-ig): 4990 Ft
Helyszíni jegyár: 5.590 Ft
Kapcsolódó weboldalak:
http://www.negativeart.hu
http://www.anathema.ws