zene
2010. 10. 25.
Kovács Zsuzsáé az életműdíj
A Budapesti Operettszínházban kiosztották a Magyar Operett Napja díjait
A Magyar Operett Napja alkalmából idén Kovács Zsuzsa életműdíjat kapott, Vadász Dániel lett az év operettszínésze, Szinetár Dóra az év musicalszínésze, a legígéretesebb tehetségnek járó Marsallbot-díjat pedig Bordás Barbara nyerte el - tájékoztatta Ferenczi Orsolya, a Budapesti Operettszínház sajtófőnöke a díjátadó napján, vasárnap az MTI-t.
Csomós Miklós oktatási és kulturális ügyekért felelös föpolgarmester helyettes ünnepélyes keretek között adta át a Magyar Operett Napja díjait, 2010. október 24-én.
A Szerdán Tavasz Lesz elöadása elött megrendezett díjkiosztón Csomós Miklós ünnepi beszédében elismeréssel nyilatkozott a Budapesti Operettszínház nemzetközi és hazai sikereiröl, valamint köszönetet mondott a Nagymezö utcai teátrum teljes társulatának a magyar operettjátszás magas színvonalú szolgálatáért.
Az elismeréseket kilencedik alkalommal ítélték oda, a Kálmán Imre zeneszerző születésnapján (egyben Lehár Ferenc halálának évfordulóján), október 24-én ünnepelt Magyar Operett Napja alkalmából.
(A képen: Kerényi Miklós Gábor, a Budapesti Operettszínház föigazgatója, Bódi Barbara, Csomós Miklós föpolgármester helyettes, Bordás Barbara, Vadász Dániel, Horváth Ezsébet, Bagdy Gábor föpolgármester helyettes és Szinetár Dóra látható.)
:
Életműdíjat kapott Kovács Zsuzsa, aki most ünnepli színészi pályafutásának 50. évfordulóját. Munkásságát a Szegedi Nemzeti Színházban kezdte, majd a Budapesti Operettszínház társulatához szerződött, amelynek azóta is tagja. Játszott operett- és musicalfőszerepeket egyaránt, jelenleg a Menyasszonytánc és az Abigél produkciókban látható.
Az év operettszínészének Vadász Dánielt választották, akinek nemcsak az operettelőadásokban, hanem a gálákon, koncerteken való szereplését is díjazták az év operettszínésze címmel. Vadász Dániel az elmúlt évben többek között Ausztriában, Olaszországban, Kanadában, Németországban is öregbítette a magyar operett hírnevét.
Az év musicalszínésze Szinetár Dóra lett, aki a Budapesti Tavaszi Fesztiválon bemutatott Rebecca címü musicalben nyújtott kiemelkedö alakításáért vehette át az elismerést.
A szubrett szerepeket jutalmazó Bársony Rózsi-emlékgyűrűvel Bódi Barbarát tüntették ki, aki a Budapesti Operettszínház Operett Akadámiáján végzett, s több operett szubrett szerepben is látható, többek között a Csárdáskirálynőben és Bajadér elöadásokban.
A legígéretesebb tehetségnek járó Marsallbot-díjat pedig Bordás Barbara nyerte el, aki a 2010-es Nemzetközi Lehár Énekversenyen nyújtott teljesítményéért, a gálákon való szerepléséért és a Csárdáskirálynő Szilva-alakításával vívta ki a vándordíjat.
A Magyar Operettjátszásért különdíjat kapta Horváth Erzsébet, az Operettbarátok körének vezetöje, aki a művészeti titkárságot irányította hosszú évekig és a színház örökös tagja.

További írások a rovatból
Más művészeti ágakról
Egységes fordításban Proust: Az eltűnt idő nyomában hét kötete