zene
2010. 10. 22.
Mozart és Moz'Art
Mozart és Moz'Art címmel az osztrák zeneszerző művészetével foglalkozó hangversenysorozatot indít vasárnap a Concerto Budapest és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem.
"Részben gyönyörködünk Mozart muzsikájában, részben próbáljuk megközelíteni, magyarázni ezt a megfejthetetlen csodát - fogalmazott az MTI-nek Batta András, az egyetem rektora, hozzátéve: számára azért különösen kedves ez a sorozat, mert ez is együttműködés az egyetem és egy zenei intézmény között.
"Bemutathatjuk fiatal tehetségeinket, s ez a törekvés hű Mozart szelleméhez, hiszen a fiatal - csodagyerek - muzsikus és zeneszerző alkotásait ifjú előadóművészek ismertetik meg a közönséggel. Nemcsak a Zeneakadémia rektoraként leszek jelen, hanem a szakmámnál maradva, házigazdája is leszek a koncertnek" - árulta el a zenetörténész.
A vasárnapi koncerten, amely az Ahogy tetszik - Mozart népszerűsége címet kapta, elhangzik a Szöktetés a szerájból nyitánya, Cecilio szenátor áriája a Lucio Silla című operából, a Figaro házasságából Figaro áriája, a Les petits riens balettzene, az Öt kontratánc és a Kis éji zene egy-egy részlete, valamint a Haffner szerenád. Vezényel Keller András, közreműködik Szemere Zita harmad- és Gradsach Zoltán ötödéves növendék.

További írások a rovatból
Interjú Wéber Kristóffal a klasszikus művészetekről és a Keringőről
Más művészeti ágakról
Bemutatták Elena Poniatowska: Leonora – Leonora Carrington regényes élete című művét