bezár
 

art&design

2010. 10. 20.
Lampionünneppel zárul a pécsi Bauhaus-kiállítás
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Lampionünneppel zárul pénteken a 2010-es pécsi Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program egyik legjelentősebb képzőművészeti eseménye, a Magyarok a Bauhausban című kiállítás a baranyai megyeszékhelyen.

prae.hu

A XX. század első felének kiemelkedő művészeti intézményét, a Bauhaust és alkotóinak munkásságát bemutató, a Janus Pannonius Múzeumban berendezett tárlat vasárnapig még látogatható, ünnepélyes zárórendezvényét pénteken tartják - derül ki a Pécs2010 Sajtóirodának szerdán az MTI-hez eljuttatott sajtóanyagából.

Az érdeklődőket 18 órától bor- és ételkóstolóval, zenei produkciókkal várják a Káptalan utca 4. száma alatti múzeumi épületben és annak kertjében. A kiállítás mintegy félezer tárgyból álló és négymilliárd forintra biztosított anyaga ezúttal Fábry Sándor televíziós műsorvezető tárlatvezetése mellett tekinthető meg. Az est repülő Bauhaus-lampionok közös felengedésével zárul.

A lampionünnep az évszakokhoz kötődő nagy Bauhaus-ünnepek egyike volt. Ezek az események az iskola kollektív identitásának erősítését és Weimar majd Dessau lakosságának bevonásával a Bauhaus-művészet és elvei "társadalmasítását" szolgálta.

Több, a pécsi EKF-programhoz kapcsolódó kiállítás is a napokban zárult vagy zárja kapuit. A Rippl-Rónai József munkáságát bemutató tárlatot október 17-ig láthatta a közönség, Gross Arnold Kossuth-díjas grafikusművész alkotásai október 24-ig tekinthetők meg a Café Zacc Galériában, a Munkácsy-trilógia október 31-ig látogatható a Nagy Lajos Gimnáziumban.

Az MTI a szervezőktől úgy értesült, hogy a Bauhaus-kiállítást eddig 12 ezren, Munkácsy képeit több mint 50 ezren, Gross Arnold grafikáit két és félezren látták.

A képzőművészet iránt érdeklődőknek az év hátralévő részében is érdemes lesz Pécsre utazniuk. Csütörtökön nyílik ugyanis a Szíriai-Magyar Régészeti Misszió kutatási anyagából összeállított "Akkor és most - Magyarok Margatban" című kiállítás, október 26-án a magyar grafika aranykorát, november 12-én pedig Matisse és a Nyolcak csoportjának munkásságát bemutató tárlat.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

A Budapesti Fotófesztivál Női fókusz című kiállításáról
art&design

Eperjesi Ágnes és Várnagy Tibor: TAVATE: lebegés című tárlata az acb Galériában
art&design

Gondolatok Metzing Eszter The skin sees when the eyes touch című kiállításáról, Inda Galéria / Budapest
art&design

Enyedi Zsolt a Szófiai Liszt Intézet rezidenciaprogramján rendezett kiállításáról

Más művészeti ágakról

irodalom

Műfajok, művészeti ágak, médiumok keveredése Milosevits Péter életművében
Renaud-Delage: Gru 4


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés