bezár
 

zene

2010. 10. 18.
Konzervatóriumi Esték
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A Hommage a Kolozsvár, vagyis Hódolat Kolozsvárnak című hangversennyel indul el október 22-én - immár tizedik alkalommal - a Konzervatóriumi Esték programsorozata a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának (DE-ZK) rendezésében.

prae.hu

Az új évadban a zongora, a fagott, a szaxofon, valamint az ütőhangszerek és a fafúvós hangszercsoport önálló koncertjei mellett Christian Wirth vendégjátéka is színesíti a programot.

A francia szaxofonvirtuóz előadása mellett koncerteznek a DE-ZK kórusai és a kar szimfonikus zenekara is - mondta Szabó László, a DE Tudományegyetemi Karok centrumának PR-referense az MTI-nek.

Az Erkel-év eseményeihez kapcsolódva az érdeklődők ünnepi hangversenyt, a Bánk bán című opera keresztmetszetét is hallhatják. Külön érdekesség, hogy az egyetem által Erkel Ferenc születésének 200. és a Bánk bán keletkezésének 150. évfordulója alkalmából meghirdetett zeneszerzői pályázatának legsikeresebb pályamunkája is elhangzik az eredeti szövegkönyvbe illesztve, így adva archaikus és egyben újszerű hangzást a darabnak.

Az általános és középiskolások számára idén is folytatódik a DE-ZK Ifjúsági Hangversenysorozata. Októberben a billentyűs hangszerekkel, zongorával, orgonával és csembalóval ismerkedhetnek meg a diákok, ennek keretében felcsendül például Mozart Varázsfuvola című operája is.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Lee Konitz interjú a YouTube-on
Einstürzende Neubauten az Akváriumban
Kritika az Orfeo ed Euridice új felvételéről

Más művészeti ágakról

irodalom

Bemutatták Elena Poniatowska: Leonora – Leonora Carrington regényes élete című művét
Évzáró buli a HaikuBárban
avagy a 100 éve született, „ornitológus” Váci Mihályról
Parasztopera az SZFE-n


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés