bezár
 

zene

2008. 05. 20.
Budafest - kevesebb pénzből kevesebb program
MTI
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Forráshiány miatt a korábbi évekhez képest kevesebb programmal várja idén júliusban a fővárosi közönséget a Budafest Nyári Zenei Fesztivál: nyolc estet rendeznek a budai Hilton Szálló Dominikánus udvarán, két operaelőadást a Margitszigeten és csak egy koncertet a Szent István téren, a Bazilika előtt.

prae.hu

Bán Teodóra, a Budafest Nyári Zenei Fesztivál egyik alapítója a programsorozatot beharangozó keddi budapesti sajtótájékoztatón hangsúlyozta: a pályázatokat későn írták ki, így a döntések egy részéről még nem tudnak, más esetekben úgy értesültek, hogy a korábbiaknál kevesebb pénz jutott a 17 éve alapított fesztiválnak. Így nem mertek az elmúlt évekhez hasonló nagyszabású műsorral előállni. 

A Budafest idén nem tart előadásokat a Magyar Állami Operaházban, mert a színpad felújítása miatt erre nincs lehetőség. Operaelőadásokat azonban így is kínálnak: a Margitszigeti Szabadtéri Színpad produkciói közül kettőt, a debreceni Csokonai Színház Puccini-előadását, a Manon Lescaut-t és az egri Gárdonyi Géza Színházzal közös bemutatót, Gounod Rómeó és Júliáját beemelték a programba. Tehették ezt azért, mert Bán Teodóra vezeti a szigeten és a Városmajorban működő Szabadtér Színházat.

A nagy sikerű Szent István téri szimfonikus hangversenyek is elmaradnak az idén. Egyetlen, KoncertShow címen futó estet adnak a Bazilika előtt július 12-én, amelynek főszereplője St. Martin lesz. A szaxofonművész a sajtótájékoztatón bejelentette, hogy három új dallal lépnek pódiumra görög muzsikus partnerével, Sarantis Matzourakis énekes-gitárossal. A dalok készülő új albumukon szerepelnek majd, és alaptónusuk természetesen görögös - fűzte hozzá a zenész. A koncerten a Váci Szimfonikus Zenekart Kesselyák Gergely vezényli.

Kálmán Imre, Lehár Ferenc és Johann Strauss dallamaiból szerkesztett gálaműsorral indul július 2-án és zárul július 29-én a nyár közepére időzített Budafest a Hilton Dominikánus udvarában. 

Idén is kétszer lép fel a Budapest Klezmer Band, amelynek vezetője, Jávori Ferenc elmondta, hogy bár ezeken a koncerteken új dalaikat szokták tesztelni, idén most megjelent friss CD-jükről, a Purimtól a Menyasszonytáncig című albumról szólaltatnak meg válogatást. Kétszer hallhatja a közönség a népszerű 100 Tagú Cigányzenekart, és kétszer játssza Rege című műsorát a Duna Művészegyüttes.

Bán Teodóra úgy vélte: a Budafest eseményei, amelyek több mint másfél évtizede járulnak hozzá ahhoz, hogy a fővárosba érkező magyar turisták ne csak egy-két vendégéjszakát töltsenek Budapesten, a támogatók és a pályázati döntéshozók részéről nagyobb figyelmet érdemelnének. Ami pedig a margitszigeti színpad jobb megközelíthetőségét illeti, számos kezdeményezést tett, egyelőre azonban kevés eredménnyel.

nyomtat

További írások a rovatból

trabant: trabant LP (2024, purge.xxx)
Borbély László zongoraművész és Zeneakadémista tanítványainak koncertje
Haydn out, Muse in – múzsadilemmák
Händel: Alcina. Marc Minkowski felvétele

Más művészeti ágakról

Adam Elliot: Egy csiga emlékiratai
Mit jelent az ifjúsági irodalom ma? – kerekasztal-beszélgetés
Prae Kiadói nap Pécsett


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés