Miközben a képzőművészet „nyelve” mindvégig egyetemes, a 19. század egyik központi törekvése a nemzeti művészet megteremtése volt. Ennek során jött létre az a vizuális motívumkészlet (és ezzel összefüggő jelentésrendszer), mely magában foglalja a nemzeti hősök, népies figurák, emblematikus hazai vidékek és szokások ábrázolási mintáit.

A Magyar Nemzeti Galéria új kiállítása megpróbálja mindezeket számba venni. Megdicsőülő és elbukó történelmi alakok, eredetmondák, a nép egyszerű fiai, tájak, várak, mítoszok, az ország népei jelennek meg az 1800-tól az első világháborúig tartó „hosszú 19. század” képzőművészeti alkotásain: id. Markó Károly, Ligeti Antal, Munkácsy Mihály vagy Székely Bertalan jól ismert és ritkábban látható képein.

"Olyan kiállítási anyaggal találkozik majd a látogató, amely mindnyájunk számára érzelemmel telített jelentéseket hordoz, legyen szó nemzeti büszkeségről vagy éppen a „balsors” csapásairól. Bemutatjuk a nemzeti önazonosság pozitív és negatív tartalmú építőelemeit, azoknak a sokszor nem is a magyar, hanem a nemzetközi művészetben gyökerező képi forrásait, s az egyes motívumok kanyargós jelentésváltozásait.

Szeretnénk elérni, hogy a kiállítás élménye után tudatosabban viszonyuljunk nemzeti identitásunk összetevőihez, s hogy megértsük: öröknek gondolt tulajdonságaink történetileg kialakult képi és verbális minták alapján, s időben szüntelenül formálódó értelmezések nyomán fogalmazódtak meg." - Írják a kiállítás kurátorai: Király Erzsébet, Róka Enikő, Veszprémi Nóra.