zene
2010. 10. 10.
Elhunyt Solomon Burke soulénekes
Az amszterdami repülőtéren vasárnap életét vesztette Solomon Burke énekes, "a soul királya", aki többek között az Everybody Need Somebody to Love című klasszikust és a Dirty Dancing betétdalát, a Cry to Me címűt írta.
Mint azt a Schiphol repülőtér szóvivője, Robert van Kapel megerősítette, a 70 éves zenész Los Angelesből tartott Hollandiába, amikor rosszul lett, a légikikötőben már csak a halálát tudták megállapítani. Ennek oka egyelőre nem tisztázott.
A Grammy-díjas előadó vasárnap este egy amszterdami klubban lépett volna fel.
Burke 1940-ben született Philadephiában. Fiatalon prédikátora volt egy fekete gyülekezetnek - ebben az időben többször találkozott Martin Luther King polgárjogi harcossal -, majd elszerződött egy gospelrádióhoz. A hatvanas évek elején a világi zene felé fordult, szerződést kötött egy kiadóval, amely a Cry to Me című dalt, amely kétszer is felkerült a toplistákra, először a hatvanas években, majd másodszor a Dirty Dancing című, 1987-ben készült zenés film bemutatása után.
"Már az elős naptól kezdve szó szerint Isten és a gospel hajtotta őt és a zenéjét egyaránt" - olvasható a művész honlapján.
A Rock and Roll Hall of Fame tagja 2001-ben lett, egy évvel később a legjobb blueslemeznek járó Grammy-díjat kapta meg Don't Give Up On Me című albumáért.

További írások a rovatból
Kurt Rosenwinkel The Next Step Band (Live at Smalls, 1996) júliusban megjelent albuma és a Magyar Zene Házában októberben tartandó koncertje tükrében
Élménybeszámoló a Decolonize Your Mind Society koncertjéről
Más művészeti ágakról
Bemutatták Elena Poniatowska: Leonora – Leonora Carrington regényes élete című művét