„A bicskei, menekülteket befogadó állomáson fiatal afgánok elmondhatatlanul szörnyű történeteivel találkoztunk: a családjukat elvesztett srácok, titokzatos módon Iránon és Törökországon keresztül érkeztek hozzánk, talán jobb nem is tudni, hogy milyen körülmények között, milyen állapotban. Nagyot nyeltem, azt reméltem, hogy mindez most nem fog számítani; kipakoltam egy csomó limlomot az asztalra, és megmutattam nekik, hogyan lehet egy kontaktmikrofon segítségével életre kelteni a halott tárgyakat. Mire véget ért a délután, a srácok apró fadobozokból hangszóróval és mikrofonnal ellátott hangdobozokat barkácsoltak. Egyikük el is határozta, hogy szeretne többet tudni, tanulni szeretne az elektromosságról. Ritkán adódik olyan pillanat az életben, amikor szuperhősnek érezheti magát az ember, de ez talán ilyen volt.”

Ezt a történetet Derek Holzer írta, aki saját építésű hangszerein játszik nem éppen „könnyű” zajzenét, ezen felül pedig interaktív internetes hanginstallációkat tervez. De az idén október 6. és 10. között szervezett UH Fest társadalmi problémákkal foglalkozó Go Social! alprogramja nem is a várakozásoknak való megfelelésről szólt.

A zenészektől már megszoktuk, hogy nyilatkozatokban vagy dalszövegekben kinyilvánítják véleményüket társadalmi-politikai ügyekben; mára pedig az sem meglepő, ha fesztiválok, rendezvények is állást foglalnak, hiszen ezek szervezői is nyitott szemmel járnak a világban és akár változtatnának is rajta (arról nem is beszélve, hogy valamire való szervezet nem lehet meg társadalmi felelősségvállalás nélkül). Úgy tűnik, hogy mivel a zene sok embert elér és mélyen megérint, ezért egy zenei rendezvény különösen alkalmas arra, hogy társadalmi kérdésekben mélyreható változásokat indítson el. Ugyanakkor viszont a receptet még senki nem találta meg. A szelektív hulladékgyűjtéstől a plakátokra kiírt vagy a színpadról harsogott hangzatos jelszavakon át a civil szervezeteknek nyújtott bemutatkozási lehetőségig terjed a skála. Van, ami rövid távú, bár mélyreható hatást nem ér el, van, ami hosszú távon és sok türelemmel képes változást hozni.

Az UH Fest idén egy szokatlan utat próbált ki: a fesztivál zenészei közül vitt néhányat olyan helyekre, ahol a legnagyobb a baj – olyan csoportokhoz, emberekhez, akiket legtöbb honfitársunk nem tart méltónak arra, hogy ő vagy bárki is foglalkozzon velük, illetve olyan intézményekhez, civil szervezetekhez, amelyek éppen nekik segítenek és sikeres munkát végeznek.

Külföldi és magyar zenészek utaztak hét napon át Magyarországon, találkoztak cigányokkal, kábítószerfüggőkkel, menekültekkel, hajléktalanokkal, az elesetteken segítő szervezetekkel. Vittek is valamit: hét helyszínen hangjátszóházakat tartottak gyerekek, menekültek, drogrehabilitációs programok résztvevői számára. Az UH Fest vállalta a kockázatot, hogy egy-egy ilyen találkozás nem mindig lesz sikeres, hogy csak zavarbaejtő – bár éppen ezért szintén tanulságos – élmények maradnak meg az elválás után. Erre is volt példa, és arra is, hogy mindkét felet gazdagító, felemelő közös zenélés-zajongás alakult ki.

Mondhatjuk persze, hogy nem éppen erre van szüksége azoknak, akik legalapvetőbb szükségleteikben is hiányt szenvednek; de mondhatjuk azt is, hogy éppen erre van szükségük: hogy ne csak azt lássuk bennük, akik legalapvetőbb szükségleteik kielégítésében is másokra szorulnak. És talán ez a legtöbb, amit egy zenei fesztivál nyújtani tud nekik. Talán több, de legalábbis más, mint hogy a tőlük távoli, „művelt nagyközönség” műélvezet közben értesül a problémáikról, és a zenészek jó pontokat szereznek azzal, hogy érzékenyek ezekre (a cinikusoknál pedig rosszakat).

A fesztiválra meghívott több zenészek nagy része megkapta az Ultrahang Alapítvány leírását a mai magyar társadalom helyzetéről, és egy meghívást is az útra. Csak pozitív válaszok érkeztek. Aki nem ért rá, az is sajnálkozva biztosította támogatásáról a projektet. Végül az amerikai származású, Berlinben élő Derek Holzer, a belgrádi Luka Ivanovic (Lukatoyboy), a magyar Pándi Balázs (Venetian Snares, Merzbow zenésztársa, a Chief Rebel Angel és más zenekarok dobosa), Szabó Péter (Jackie Triste, Ovek_Finn), Kenyeres Attila (Mike Rosoft) vettek részt az utakon.

Luka Ivanovic hazájában számos workshopot tart, ahol gyerekekkel „zajong”, de a magyar körút új élményeket jelentett számára is. „Általában középosztálybeli, városi családok gyerekeivel dolgozom, akik számos kütyü megvásárlását engedhetik meg maguknak.” – írta. „De kiderült, hogy azok a roma gyerekek, akik soha nem is láttak Nintendo játékgépet, ugyanúgy tudják használni, hangokat felvenni és tárgyakkal zajongani: ugyanúgy ki tudják magukat fejezni vele, mint távoli, holland, német vagy amerikai kortársaik. Nem a hagyományos zeneipar része vagyok, hanem gyakran önkormányzatok vagy az EU támogatja a munkámat, ezért úgy gondolom, hogy kötelességem továbbadni valamit. Nemcsak úgy, hogy fellépek mások előtt, hanem úgy is, hogy megosztom a tudásomat mindazokkal, akik kreatívan fel tudják használni, akármilyen társadalmi háttérből jönnek is.”

Az utakat, a felemelő és zavarba ejtő, kaotikus és váratlan pillanatokat az Index videósai dokumentálták. A felvételek hamarosan megtekinthetők lesznek a portálon, a látogatások által inspirált művek pedig az október 6. és 10. között a Merlinben rendezett UH Festen lesznek meghallgathatóak. Ugyanitt az utak dokumentációja biztosítja a koncertek kulisszáját.

Az UH Fest csapata a fesztivál látogatóit is szeretné arra ösztönözni, hogy ismerkedjenek meg a kirekesztettek életével és az őket segítő (civil) szervezetekkel, segítsenek, ha egy kezdeményezés szimpatikus számukra.

Ennek elősegítésére október második felében több önkéntes akciót is szervez a fesztivál, melynek részleteit a honlapjukon hozzák majd nyilvánosságra.

www.fest2010.uh.hu