Makón született, érettségi után rögtön felvették a Színiakadémiára. 1952-ben friss diplomásként a Nemzeti Színházhoz szerződött, s 1970-ig volt az ország első társulatának tagja.

Az állandó megújulásra törekvő színésznő ekkor egyik alapítója lett a 25. Színháznak, kollégáinak többsége a főiskoláról frissen kikerült fiatal színész volt. Őszinte hittel és lelkesedéssel vett részt a színház formai megújulásokat kereső művészi programjában, izzó hangulatú, szinte lázas előadások részese volt, és először élhette ki rendezési vágyát is.

Négy év után azonban csalódottan tapasztalta, hogy a színház megváltozott, immár nem az amatőrség, hanem a profizmus jellemzi, a tagok pedig karrierjüket építgetik. Ez már nem érdekelte, visszaszerződött a Nemzetibe, de itt nem kapott megfelelő szerepet, nem érezte jól magát.

1985-ben Győrbe ment, ahol szeretettel fogadták, elhalmozták szerepekkel, minden műfajban kipróbálhatta magát, még a Csárdáskirálynő Cecíliáját is eljátszhatta, Madách Tragédiájában nő létére ő volt Lucifer. 1991-ben a kecskeméti Katona József Színház tagja lett, itt kapta meg Orbánné parádés szerepét Örkény Macskajáték című drámájában.

Sokat dolgozott, németül is tanult, nem kímélte magát, még akkor sem, amikor egy szívroham képében megérkezett az első figyelmeztető jel. Nem fordult orvoshoz, mert attól félt, hogy eltiltják a játéktól. A színpadról mégis leparancsolták, de nem az orvos, hanem 1993-ban az agyvérzés - éppen amikor nagy szerepálma, Az öreg hölgy látogatása főszerepe várta Egerben.

Nagyon súlyos állapotban került kórházba, jobb oldala teljesen lebénult, beszélni nem tudott, sőt egy ideig nem is látott. Az orvosok nem sok jóval bíztatták, ő azonban saját felelősségére elhagyta a kórházat, és otthon harcolt tovább. Hihetetlen energiával napi két órát gyógytornázott, másfél órát szobabiciklizett, és mivel beszélni is újra meg kellett tanulnia, négy órán keresztül hangosan olvasott.

Ezen évek alatt személye az akaraterő szimbólumává vált, s fokozatosan a színpadra is vissza tudott térni. Először csak némán volt jelen, majd Lorca Vérnász című drámájában kapott egy tizenöt mondatos szerepet. Elérte amit akart, bebizonyította, hogy életképes a színpadon is.

Szeretett és tudott verset mondani, legendásan szép orgánuma pódiumon is kiválóan érvényesült. Főbb színpadi szerepei: Adela (Lorca: Bernarda Alba háza), Kata (Shakespeare: A makrancos hölgy), Elektra (Gyurkó László: Szerelmem, Elektra). Több filmben is szerepelt (Kis Katalin házassága 1950; Égi madár 1957; Próféta voltál, szívem 1968; Örökbefogadás 1975).

Művészetét számos díjjal ismerték el: Jászai Mari-díjat kapott 1957-ben és 1963-ban, 1970-ben érdemes művész, 1988-ban kiváló művész lett; 2000 augusztusában a Nemzet Színésze kitüntető cím első tizenkét tulajdonosának egyike lett. Tájkép magammal című életrajzi kötete néhány éve jelent meg.