A zene oktatás súlyos helyzete - hangzott a cím, amely megadta a vélemények hangvételét. Hollós Máté zeneszerző, a Hungaroton lemezcég igazgatója, a vita vezetője arra kérte a résztvevőket, mivel tény, hogy pénz nincs, ezt a témát mellőzzék a hozzászólók. Inkább arra a kérdésre összpontosítsanak, hogy igazodjon-e a mai, jelentősen megváltozott körülmények között a zeneoktatás egy az egyben a 60 esztendős Kodály-módszerként ismert szisztémához?

Ember Csaba, a Magyar Művészeti és Zeneiskolák Szövetségének elnöke azt hangsúlyozta, hogy nem a művészetoktatási intézményekkel van baj, hanem a közoktatással, amelyben mindössze heti egy úgynevezett énekóra szerepel az általános iskolai tanrendben. A tanárok többsége úgy hiszi, hogy egy órában úgysem lehet semmit sem csinálni, ezért más tantárgyakra hasznosítják az időt.

Madarász Iván zeneszerző, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem (LFZE) tanára azt ajánlotta, hogy válasszák külön a köznevelés és a művészoktatás kérdését.

Binder Károly, az LFZE dzsessz tanszakának vezetője is úgy értékelte, hogy a hivatásos előadók képzése jó úton halad, ám a köznevelésbe az öt testnevelés óra mellett öt ének-, pontosabban művészetoktatási órára is feltétlenül szükség van, hiszen rövidesen nem lesz sem koncert, sem színházi, sem múzeumi közönség, ha a kultúra továbbra is kimarad a nevelésből.

A zenepedagógia hátrányos helyzete a magas színvonalú magyar hangszerkészítő ipart is érinti. Részben úgy, hogy szűkül a kereslet, másfelől a természetes anyagokból készült, kimunkált eszközök helyett csupán kényelemből távol-keleti műanyag hangszereket rendelnek a tanárok, mivel a tudatosság hiányzik a követelményekből - vélte Szerényi Béla, a Magyar Hangszermíves Céh elnöke.

Örvendetes, hogy milyen sokan szeretnének gitározni tanulni - emelte ki Pavlovits Dávid klasszikus gitárművész és egyetemi tanár, valamint Andrásik Rémó zenész. Utóbbi könnyűzenészeket képez, és úgy fogalmazott, hogy a népszerű tömegműfajon belül is súlyos értékválság van, szerinte a dj-k, a rádiós szerkesztők "zenei jogosítványait" vizsgálni kellene, mert lehetetlen, hogy az ízlésformálás fontos eszközei képzetlen emberek kezébe jutottak.

Ez már átvezetett a következő megbeszélés témájához: elkülönül-e és miben a könnyű- és komolyzene. A Zsoldos Dávid vezette vitában Fekete Gyula zeneszerző, az LFZE tanára és tanítványa, Horváth Balász zeneszerző úgy foglalt állást, hogy a két stílus között nagy az átjárás, az más kérdés, hogy a köznyelv e két kategória szerint tesz különbséget.

Kocsák Tibor, számos sikeres magyar musical alkotója a zenés színház felől közelítette meg a kérdést, és mint annak szereplője azt hangsúlyozta, nincs más céljuk, mint gyönyörködtetni és fölemelni a közönséget, ami minden zene célja.

Madarász Iván zeneszerző azt javasolta, hogy a komoly és könnyű helyett használják inkább a Németh Lászlói nemes és kevésbé nemes kifejezést. Hollós Máté a megmunkáltságban látta a különbséget, és abban, milyen művet hányszor kész valaki újra és újra meghallgatni.