Xavier Beauvois Des hommes et des dieux (Emberekről és istenekről) című filmjét a legutóbbi cannes-i filmfesztivál zsűrije a második legjelentősebb elismeréssel, a Nagydíjjal jutalmazta, és a kritika is egyöntetű elismeréssel fogadta. A francia sajtó ennek ellenére napok óta arra a kérdésre keresi a választ: mi lehet az oka annak, hogy egy szerzetesekről szóló, minden különleges effektet nélkülöző, stílusában minimalista, erőszaktól és szextől mentes, szinte eseménytelen klasszikus művészfilm ekkora közönségsikert érhet el.

Az Algériában 1996-ban meggyilkolt francia cisztercita szerzetesek tragédiájáról szóló filmet szeptember 8-án mutatták be a francia mozik, és az elmúlt két hétben egymillióan nézték meg. A sikerre való tekintettel a forgalmazó Mars úgy döntött, hogy az eddigi 252 helyett a harmadik héttől 424 kópiával vetítik a filmet - így kisebb településeken is látható lesz, ugyanis nemcsak Párizsban, hanem országszerte hatalmas iránta az érdeklődés.

"Számítottunk arra, hogy egymillióan megnézik, de arra nem, hogy ilyen gyorsan, pusztán két hét alatt" - jelentette ki Stéphane Célérier producer, aki most már azt reméli, hogy legalább kétmillió nézője lesz az alkotásnak, amely a cannes-i siker után Franciaországot képviseli az Oscar-díjra jelölt idegen nyelvű filmek között. Szerinte egy ilyen súlyos témájú, de egyszerűen megcsinált film elsősorban az eredetiségének köszönheti a sikerét: a halálról, a hitről és a vallási elkötelezettségről szóló komoly témát a rendező az összefogás és a pacifikusság szellemében dolgozta fel.

A mű hét cisztercita szerzetes története, akiket 1996-ban raboltak el iszlamista terroristák az Algírtól 90 kilométerre délre található kolostorukból. A két főszerepet Lambert Wilson (a vezető szerzetes) és Michael Londsale (a helyieket gyógyító orvos szerzetes) játssza. Mindkettőjük alakítását egekbe emelték a kritikusok.

Miután az Atlasz-hegységben általánossá váltak a számos áldozatot követelő véres harcok az iszlamisták és az algériai hadsereg között, a helyi lakosokkal együtt élő és őket segítő szerzeteseket a hadsereg arra kéri, hogy saját érdekükben térjenek haza Franciaországba. Ők viszont úgy döntenek, hogy maradnak, annak ellenére, hogy tisztában vannak a rájuk leselkedő veszéllyel, majd fokozatosan döbbenek rá, hogy meg fognak halni. Döntésüket egymás között folyamatosan megvitatják, és minél többet beszélnek róla, annál erősebbé válik a hitük és a meggyőződésük, hogy nem mehetnek el.

A szerzetesek levágott fejeit elrablásuk után két hónappal találták meg egy út szélén, miután az algériai Iszlám Fegyveres Csoport (GIA) vállalta a túszejtést és a gyilkosságot. A holttestek azóta sem kerültek elő. A tényeket sokáig államtitokként kezelték Algériában és Franciaországban egyaránt, de a 2009-ben nyilvánosságra hozott dokumentumok szerint valószínűsíthető, hogy a szerzeteseket nem az iszlamisták, hanem tévedésből az algériai hadsereg ölte meg, majd utóbb terrorcselekménynek állította be a véletlen kivégzést.

A rendező azonban nem a gyilkosság felelőseit keresi, a kérdést teljesen nyitva hagyja. Elsősorban a szerzetesek mindennapjait és a hitükre alapuló etikai döntéshez, a mártíromság tudatos vállalásához vezető emberi utat mutatja be filmjében.