A szakmai vitában részt vett Antalóczy Tímea, a Magyar Tudományos Akadémia szociológusa, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem tanára, Hammer Ferenc, az Eötvös Loránd Tudományegyetem média és kommunikáció szakának tanára, Nyomárkay Kázmér, a Sanoma Budapest lapigazgatója, Poós Zoltán író és Sós B. Péter, a Népszabadság-online szerkesztője.

Poós Zoltán szerint a magyar televíziós dokumentumfilmek közül jó néhány már külföldi piacra készül, s szerinte a világszínvonal második vonalába tartoznak. Mint mondta: a fiatal dokumentumfilmesek nyugatutánzó, clippszerűen vágott stílust követnek, amitől viszont az idősebbek irtóznak, ők "elnyújtott snittekkel" dolgoznak.

Antalóczy Tímea véleménye szerint sok műsor nézhetetlen volt, a filmek "széttöredezettek", nincs dramaturgiájuk, szerkesztetlenek, s a dokumentumfilmeket a múltba révedés jellemzi. Mai aktuális témákat nem nagyon mernek feldolgozni - jegyezte meg. Szerinte olyan műfajkeveredés van, hogy néha a gyártó sem tudja, hogy adott alkotást hová nevezzen be, s ez sok esetben a szakmaiság, a professzionalizmus hiányát jelzi.

Lévai Balázs megjegyzése szerint: lehet, hogy olyan országban élünk, ahol a televíziókban a legnézettebb műsor a múltba révedés, a nosztalgia és az örökzöld slágerek játszása.

Hammer Ferenc rámutatott: "a versenymunkák között sok olyan volt, amelyet csak azért raktak bele a végső hatba, mert annyi kellett ahhoz, hogy összeálljon a kategória". Megjegyezte azt is, hogy van a tényfeltárás és van "a párt audiovizuális ökle" műsor.

Ha a tévés magazinműsorainkat egy külföldinek megmutatnánk, azt hihetné, hogy alig létezik magyar televíziózás, mert alig akad egy-két értékelhető, nemhogy egy tévés versenyre benevezhető - fogalmazott Sós B. Péter.

Poós Zoltán szerint nincsenek műhelyek, kreatív alkotói közösségek, még az Magyar Televíziónál és a Duna Televíziónál sem, ahol léteztek ilyenek.

Lévai Balázs elmondta: régebben annyian mentek egy tévés stábbal "mint az oroszok", mára viszont eljutottunk oda, hogy a kereskedelmi televízióknál már létezik az "egy fős stáb" is; egy ember mindent csinál, s mondjuk az "őserdőből elküldi az anyagát". Csakhogy ebből tényleg nem lesz műhely, hanem "szólótáncosok" működnek, akik futják a jó kűrjeiket, de nem lesz benne tripla ugrás - fogalmazott Lévai Balázs.

Poós Zoltán hozzátette: sok produkcióból hiányzik a "műhelykontroll".

Lévai Balázs szerint a televízióknál még működik valamiféle morális és szakmai kontroll, ám egyes internetes "anyagokkal" nagyon komoly morális problémák vannak. Soós B. Péter azonban arra mutatott rá, hogy a hozzászólók szétszedik a "rossz anyagot" az interneten, ez viszont nincs meg a tévéműsorok esetében, mert vagy írnak róluk szakmai kritikát vagy nem.

Hammer Ferenc úgy fogalmazott: "az egész online tartalomkészítés egy soha véget nem érő tápláléklánc", s a klikkelésért, a figyelemért való küzdelem magába foglalja, hogy minden vadászterületet jelent és minden "meghekkelhető". Szerinte ezzel a média "bizonyos értelemben magát nyírja ki", s ami egy anonim fórumban történik nem igazán értelmes, de egyrészt "tetszik, másrészt utálatos".