bezár
 

irodalom

2008. 05. 17.
Sajtófesztivál
MTI
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Nemcsak jelene, de jövője is van a nyomtatott médiának - mondta az idén második alkalommal megrendezett Sajtófesztiválon Kázmér Judit, a szervező Magyar Lapkiadók Egyesülete elnöke.

prae.hu

A digitalizáció adta eszközök új lehetőségeket adnak a nyomtatott média kezébe - tette hozzá, emlékeztetve arra, hogy a magyarországihoz hasonló, demokratikus, sokszínű lappiac segít előrevinni a világot.

Megjegyezte: nem véletlen, hogy épp a Vörösmarty térre szervezték az eseményt, hiszen itt rendezik meg minden évben a háromnegyed százados múltra visszatekintő könyvfesztivált is, amely szintén azt bizonyítja: az emberek nem mondanak le az olvasásról. 

Az idén mintegy negyven kiállítót felvonultató fesztivál nem csupán helyszínt, de stílust is váltott: amellett, hogy a Városliget széléről Budapest belvárosába költözött, a szakmai rendezvények, kerekasztalok helyett inkább szórakoztató programokkal, koncertekkel várta az érdeklődőket a Vörösmarty téren.
nyomtat

Szerzők

-- Pollágh Péter --


További írások a rovatból

(kult-genocídium)
Kosztolányi Dezső Őszi reggeli című verséről

Más művészeti ágakról

Parasztopera az SZFE-n
Margherita Vicario: Gloria! - XXII. Olasz Filmfesztivál - MittelCinemaFest 2024
Asher Kravitz: A Zsidó Kutya a Spinoza Színházban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés