art&design
2008. 05. 17.
10. képzőművészeti szimpózium
MTI
Tízedik alkalommal rendezték meg Hódmezővásárhelyen tavaly ősszel a képzőművészeti szimpóziumot, a találkozón készült műalkotásokból vasárnap nyílik kiállítás a Tornyai János Múzeumban - tájékoztatta az intézmény sajtóreferense az MTI-t.
A több mint egy hónapig nyitva tartó tárlaton nyolc művész negyvenhárom alkotását tekinthetik meg az érdeklődők, a kiállított darabok többsége festmény, de vannak köztük szobrok, kisplasztikák, és textíliák is - mondta Medgyesi Konstantin.
A meghívott művészek kiválogatásában közreműködött László Dániel festőművész, a Sensaria Képzőművészeti Egyesület vezetője is, ebből következik, hogy a szimpózium kiállítását a "sensariás életérzés" határozza meg - tudatta Nagy Imre múzeumigazgató.
"A sensariások a látott élmények hű visszaadására törekszenek, s eközben felhasználják az európai tájképfestészet, valamint csendéletfestés tapasztalatait és hagyományait. Az őszi szimpóziumon Hódmezővásárhelyen, a hagyományos alföldi festészet meghatározó városában gyűltek össze a korszerű újrealizmus képviselői; s e két világ találkozásából jöttek létre a tárlaton látható izgalmas produkciók" - mondta a művészettörténész.
A legtöbb munkával, tíz festménnyel László Dániel jelentkezett, de nyolc kisplasztikáját mutatja be a tárlaton Balogh Zsófia is. A kiállítás legnépszerűbb műveivé válhatnak Kovács Lehel filozofikus hangvételű, az este és az alkonyat fényviszonyainak misztikumát feldolgozó festményei. A mára tradicionálissá váló vásárhelyi képzőművészeti szimpózium kiállításán részt vesz a hiperrealista művész Szabó Ábel, akinek művei már most komoly értéket képviselnek a kortárs festőművészet piacán.
A látogatók találkozhatnak Révi Norbert terrakotta portréival, Ferencz Tünde textilkompozícióival, Miklós Hajnal repülő karaktereivel és Horváth Leventének a fa témáját körüljáró festményeivel is.

További írások a rovatból
Kritika a roveretói Művészet és fasizmus című kiállításról
A tizenkettedik European Remembrance Symposiumról