zene
2010. 09. 16.
Placido Domingo az év latin sztárja
Az év emberévé választotta Placido Domingót a Latin Recording Academy munkásságáért és szakmai teljesítményéért.
A kiemelkedő zenei munkásságot elismerő díj koncerttel egybekötött átadására november 10. kerül majd sor a Latin Grammy-díjak Las Vegas-i díjkiosztó ceremóniájának előestéjén.
Domingo alapította az Operalia nemzetközi énekversenyt, amely évente ad lehetőséget pályakezdő, tehetséges operaénekesek bemutatkozására. A 69 esztendős sztár emellett dollármilliókat gyűjtött különböző természeti katasztrófák áldozatainak megsegítésére szervezett jótékonysági koncertjeivel.
A világhírű tenortrióból már csak ő maradt színpadon: Luciano Pavarotti három éve rákban hunyt el, José Carreras pedig tavaly bejelentette, hogy visszavonul. Domingo maga is súlyos betegségen esett át: márciusban vastagbélrákkal műtötték, de áprilisban már fellépett.
A tenor operaénekes családba született Spanyolországban. Nyolcéves korában Mexikóba költöztek, és ott végezte el zenei tanulmányait is.
Énekesként 1968-ban debütált a New York-i Metropolitan Operaházban, és későbbi pályafutása során a világ összes nagy operaházában fellépett. Jelenleg ő vezeti a washingtoni Nemzeti Operaházat és a Los Angeles-i Operaházat, egyúttal művészeti tanácsadóként működik a Youth Orcestra of the Americas ifjúsági zenekar mellett.
Az év embere kitüntető címet korábban olyan zenészek kapták meg, mint Carlos Santana, Ricky Martin, Gloria Estefan vagy a tavalyi díjazott, Juan Gabriel.

További írások a rovatból
Más művészeti ágakról
Bemutatták Elena Poniatowska: Leonora – Leonora Carrington regényes élete című művét