zene
2010. 09. 08.
Beethoven-ünnep Bonnban
Pénteken egy szabadtéri ünneppel, valamint a brémai Német Kamarafilharmonikusok és Hélene Grimaud estjével kezdődik a zeneszerző szülővárosában a Beethovenfest.
A nyitó koncertet a Beethovenhalléban Paavo Järvi finn karmester vezényli. A műsoron két Schumann-mű - a Manfréd-nyitány és a III., Rajnai szimfónia - között Hélene Grimaud Beethoven V., Esz-dúr zongoraversenyét játssza.
Az idei fesztivál programjának középpontjában ugyanis Beethovené mellett a 200 éve született Robert Schumann munkássága áll.
Az október 9-ig tartó esemény két részből áll, a fő programhoz kísérő sorozatot is társítottak a szervezők. A XXI. század egyik legérdekesebb összeállításából válogathat az érdeklődő, 67 hangversenyen két és fél ezer neves muzsikus zenél 25 helyszínen Bonnban és környékén.
Szombaton két szabadtéri színpadot állítanak föl a Münsterplatzon, ezeken fiatal bonni hangszeres muzsikusok mutatkozhatnak be.
Vasárnap lép föl a Beethovenhalléban a Bajor Állami Zenekar Kent Nagano vezényletével, Beethoven I. és Bruckner VII. szimfóniáját adják elő. Aki Brucknert túl súlyosnak találná, a közeli Bad Honnefben Herbert Lippert tenoristát és barátait, valamint a Bécsi Filharmonikusokat hallgathatja: Oscar Strauss, Robert Stolz, Lehár Ferenc és Kálmán Imre dallamait szólaltatják meg.
Schiff András hétfőn ad koncertet ugyancsak a Beethovenhalléban. Zenekarával, a Cappella Andrea Barcával először Brahms Variációk egy Haydn témára című művét, majd Haydn 102-es sorszámú szimfóniáját játsszák. Végül Beethoven III., c-moll zongoraversenyét a hangszer mellől vezényli a magyar muzsikus.
A továbbiakban is több befutott, illetve pályája elején járó híresség érkezik a fesztiválra. A szonáta ciklusban két estet is ad Renaud Capucon (hegedű) és Frank Braley (zongora) - mindketten koncerteztek már Magyarországon.
Daniel Hope brit hegedűművész a Bakkushan nevű rockzenekar szólistájaként a Ba Rock című programban vesz részt, de a King's Singerst, Sir Neville Marrinert és Helmuth Rillinget is Bonnba várják. Daniele Gatti és az Orchestre National de France Mahler emlékének hódolva ad szeptember 24-én koncertet. Estjükön a kiváló bariton Matthias Goerne a Gyermekgyászdalok ciklusból énekel. (Gatti és a zenekar október végén Budapesten, a Művészetek Palotájában is fellép, ahol Beethoven VI., Pastorale szimfóniáját játssza majd.)
A megnyitó után egy héttel Utópia és szabadság címmel szimpóziumot rendeznek, s a Beethoven-házban kiállítás is kapcsolódik a fesztiválhoz: a Beethoven zongorára írt kamarazenei műveiből összeállított tárlaton a darabok forrásaira is rávilágítanak.

További írások a rovatból
Más művészeti ágakról
A Nyílt tárgyalás című előadás a Katona József Színházban