A kötet címe 3096 nap, pontosan ennyi időt töltött ugyanis tíztől tizennyolc éves koráig az idén 22 éves fiatal osztrák nő a tettes, Wolfgang Priklopil fogságában.

A férfi egy vastag ajtóval és biztonsági berendezésekkel ellátott "cellát" alakított ki Bécs melletti háza pincéjében, ide hurcolta a lányt, miután fényes nappal elrabolta az utcán. Natascha Kampusch évekig nem hagyhatta el ezt a pincehelyiséget. Fogvatartója később megengedte neki, hogy felmenjen a házba, s egyszer-egyszer a városba is magával vitte. A szomszédok közül többen is látták, de nem ismerték fel benne az 1998-ban eltűnt kislányt.

Fizikai szenvedéseiről írva többször idézi azokat a feljegyzéseit, amelyeket börtönében készített közvetlenül egy-egy bántalmazás után. Priklopil a legkülönfélébb módokon kínozta: ököllel ütlegelte, rugdosta, fojtogatta, az ajtófélfának taszította a lányt. Beszámolt arról is, hogy a férfi rendszeresen zaklatta szexuálisan.

A férfi jellemzésekor egyebek között azt írta, hogy beteges irányítási vágy uralta, egyben rettegett attól, hogy a rendőrség rátalál a lányra. Ha a ház udvarán kívül voltak, néhány centiméternél messzebbre nem engedte el maga mellől.

Bár a fogságban egy ideig az öngyilkosság is foglalkoztatta Kampuscht, mégis talált lelki kapaszkodókat. Mint mondta, ráébredt, hogy a haragja nem a megfelelő személy ellen irányul. Később feliratokkal figyelmeztette magát a lelki ellenállásra: "ne hagyd magad". Priklopil kényszerítette, hogy más nevet adjon magának, de utóbb ez is segített neki elviselni a szenvedéseket. "A pincében Bibiana voltam. (...) Ő kitartóbb volt. (...) Talán meg is védte Nataschát" - mondta a Kurier című osztrák lapnak.

A megfélemlítés, lelki terror része volt az is, hogy "Parancsolónak" kellett szólítania a férfit, s hogy Priklopil mikrofonokat helyezett el a pincében. Így folyamatosan hallhatta, mit csinál a lány, közben pedig hangszórón keresztül utasításokat adott neki.

A szökéstől az is visszatartotta, hogy a külvilágban bizonytalanság lett úrrá rajta. "Az ember valahogy láthatatlannak érzi magát, még annál is kevésbé fontosnak, mint egy háziállat" - fogalmazott. Félt attól is, hogy Priklopil megöli őt, vagy valaki mást, ha szökni próbál.

2006 augusztusában végül mégis elszánta magát, megragadva az alkalmat, hogy a férfi nyitva felejtette a pincelakrész ajtaját és telefonálás közben hátat fordított.

Az első szabadon töltött percek nem csak örömteliek voltak. Mint azt a Kuriernak elmondta, amikor menekülés közben találkozott az egyik szomszédasszonnyal, a nő rákiabált, hogy "ne tapossa össze a kertjét". Csak egy házzal odébb talált egy olyan embert, egy asszonyt, aki a kérésére kihívta a rendőrséget. A kiérkező rendőrök első dolga azonban az volt, hogy felszólították, tegye fel a kezét.

A könyv nem teremt tiszta képet arról, hogy Kampusch szerint lehetett-e tettestársa vagy megbízója Priklopilnak. Ez a feltevés újból és újból felmerült az elmúlt években, s a helyzet tisztázását az is megnehezítette, hogy Priklopil néhány órával a lány szökése után öngyilkos lett. Kampusch egy helyütt azt írja: a tettes valószínűleg csak kitalálta, hogy volt segítője. Később úgy fogalmaz: "Mégis, a mai napig sem tudom biztosan, hogy Priklopil - ahogy azt eleinte állította - nem valakinek a megbízásából rabolt-e el, vagy hogy egyedül tette-e. Fogságom alatt legalábbis semmi nem utalt erre, Priklopil kezdeti utalásaitól eltekintve."
Saját bevallása szerint a könyv megírása megkönnyebbülést jelentett neki. "Csak most, ezekkel a sorokkal tudom végre lezárni a dolgot, és igazán azt mondani: szabad vagyok" - fogalmazott.