Az emberek többsége Alexandre Dumas regényei nyomán ellenszenves, gátlástalan intrikusként emlékszik rá, de ez csak az igazság egyik fele.

Richelieu valóban soha nem riadt vissza az ármánytól, kegyetlenül leszámolt politikai ellenfeleivel, és bíboros létére habozás nélkül szövetkezett protestáns hatalmakkal is, ha a politikai érdek ezt diktálta.

Ugyanakkor ő tette hazáját európai nagyhatalommá, ő vetette meg a francia gyarmatbirodalom alapjait, miközben bőkezűen pártfogolta a művészeteket. A modern nemzetállam és a modern központi hatalom mellett a modern titkosszolgálatok megteremtőjét is benne tisztelhetjük, és ő volt az első mai értelemben vett miniszterelnök.

Megítélésén máig vitatkoznak a történészek: egy részük a monarchia hazafias támogatóját látja benne, mások a hataloméhes cinikust.

Hazájában mindenesetre egyöntetű elismerés övezi emlékét, hajóosztályt neveztek el róla, sőt róla akarták elkeresztelni az első francia atommeghajtású anyahajót, amely végül egy még nagyobb gall, Charles de Gaulle nevét kapta.

Richelieu családja a vallásháborúk idején súlyos anyagi helyzetbe került. A fő bevételi forrásukat jelentő luconi püspöki birtok megőrzéséhez pappá szentelték a 22 éves Armand-t.

Ő ekkor már márki, kiváló szónok és kifogástalan viselkedésű udvaronc volt, de főpapként sem vallott szégyent: egyházmegyéjében hajtották végre először a tridenti zsinat reformjait, és elsőként ő írt francia nyelven teológiát. 1616-ban rábízták a külügyek irányítását, és bár egy évvel később kegyvesztetté vált, ügyes intrikákkal visszakerült az udvarba, sőt bíboros és a királyi tanács feje lett.

1628-tól főminiszterként irányította az ügyeket, két célja a korlátlan királyi hatalom és az európai francia hegemónia biztosítása volt.

Az első érdekében leszámolt az Anglia szövetségét kereső hugenottákkal, leromboltatta a főnemesek várait, megakadályozva a belső lázongásokat. Külpolitikája a Habsburgok gyengítésére irányult: a harmincéves háború idején rábírta Gusztáv Adolf svéd királyt a Habsburgok megtámadására, majd 1635-ben Franciaország is hadba lépett szövetségben a protestáns német államokkal. Számos összeesküvést szőttek ellene, de mind sikertelen maradt. Richelieu végül 1642. december 4-én Párizsban halt meg.

Jeles pártolója volt a művészeteknek és a tudományoknak, támogatta a Sorbonne-t, 1635-ben ő alapította a Francia Akadémiát. Támogatásával jöttek létre világszerte katolikus missziók, ezek jelentették a későbbi francia gyarmatbirodalom alapjait, holland hajók vásárlásával lerakta a francia tengerészet alapjait. Igyekezett merkantilista gazdaságpolitikát folytatni, de a háborúkhoz rengeteg pénzre volt szüksége, az adóprés tekerése több parasztfelkelést eredményezett.

Nyugalmat a sírban sem lelt: 1793-ban, a francia forradalom idején bebalzsamozott holttestét a párizsi csőcselék "rögtönítélő bíróság" elé állította, majd a tetemet lefejezték, testét a Szajnába dobták. A tömegbe hajított fejet sokáig szerzetesek rejtegették, ma a Sorbonne templomának egyik oszlopában nyugszik, befalazva.