bezár
 

zene

2010. 09. 03.
Új CD-t készít Rolando Villazón
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Új lemezének felvételén dolgozik Londonban Rolando Villazón sztártenor, aki sikeres hangszál-operációja után már visszatért a színpadra.

prae.hu

A korongra Villazón szülőhazájának, Mexikónak a legnépszerűbb dalai kerülnek, a CD címe is ez: México. A lemezzel a nagy elődök, Enrico Caruso, Luciano Pavarotti és Plácido Domingo nyomába lép az énekes, a jeles tenorok sorra felvették a populáris olasz, főként nápolyi, továbbá katalán, spanyol dalokat.

A dalokkal kapcsolatban Villazón felidézte, hogy gyerekkorában szinte családi létforma volt az éneklés, a tábortűz körül ülve órákon át daloltak. Már felserdülve egy hajnalon egy számára kedves lánynak tipikus mexikói mariachi zenekar kíséretével adott szerenádot. Ma boldog házasságban élnek Párizsban és nevelik két fiúkat. Tudja, hogy sokan tartották partnerével, Anna Netrebkóval álompárnak őket, de ez csupán a színpadra volt igaz - hangsúlyozta a tenor.

Ebben az évben ünneplik Mexikó függetlenségének 200. és a forradalom 100. évfordulóját - emlékeztetett Villazón, hozzátéve: örül, hogy a CD épp e jeles alkalmakkal egy időben jelenik meg. A lemez anyagát november-decemberben európai turnén mutatja be.
Rolando Villazón mindenkinek - feleségnek, kedvesnek, gyerekeknek - ajánlja a dalokat, amelyeket szerinte bármikor lehet hallgatni, például mosogatás vagy tusolás közben is. Ő maga például a zuhany alatt szívesen dúdolgatja őket - árulta el az énekes.

Az elképesztő munkabírásáról híres tenor 2006-tól bajlódott hangszalag-problémákkal a túlterhelés miatt. Kisebb pihenők után az év elején megoperálták, így muszáj volt "hallgatnia" és átgondolni a jövőt.

"Van egy ideám a zenéről, a sikerről, azt hiszem, egyik népszerű énekes sem szeretne a közönség rabszolgájává válni" - mondta. Egy-egy előadás közé pihenőnapot iktat be, több időt tölt a feleségével, többet játszik a gyerekeivel, de tud és akar énekelni.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Hari Drama és Nagy Emma Quintet koncert a Várkert bazárban
Kritika az Orfeo ed Euridice új felvételéről
Nils Frahm: Day

Más művészeti ágakról

art&design

az avantgárd lövészárkában
Ezeket a filmeket szerettük 2024-ben
Tudósítás a „Szaporodnak a jelek” című Esterházy-konferencia második napjáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés