art&design
2008. 05. 15.
Tárlatvezetés a Mátyás király öröksége című kiállításon szombaton
PRAE.HU/MTI
Tárlatvezetéssel is megtekinthetik a látogatók szombaton a Mátyás király öröksége című kiállítást a Magyar Nemzeti Galériában - tájékoztatta az intézmény sajtóreferense az MTI-t.
Miklós Léna elmondta: a tárlatvezetések 11 és 15 órakor indulnak. A kiállítás nyitva tartása alatt még további három szombaton, május 24-én, június 7-én és 21-én hirdet a galéria ingyenes tárlatvezetéseket a kiállításhoz.
A Magyar Nemzeti Galéria tárlata a Mátyás király nevével összeforrt reneszánsz kor művészetével, s annak utóéletével foglalkozik. A kiállítás egyrészt bemutatja a késő reneszánsz művészet magyarországi történetét a Jagelló-kortól a XVII. század végéig, másrészt értelmezi a korszakot a kora újkor kultúrájának egészében.
A március 29-től július 27-ig látható kiállításon a mintegy 450 kiállított műtárgy között ritkaságok is megtekinthetők, ilyen a Kassai Graduálé hatalmas és gazdagon díszített énekeskönyvpárja, amelynek darabjait először állítják ki együtt. Megtekinthető Andrea Palladiónak, a reneszánsz talán legnagyobb építészének egyetlen fennmaradt kézirata, továbbá egy levél, amelyet valószínűleg Nádasdy Tamás grófhoz írtak.
Szerepel a tárlaton egy hatalmas, Győrből érkezett ezüst oltárkereszt, és látható Verancsics Antal esztergomi érsek díszes szertartáskönyve is. Soha ki nem állított habán kódexek és számos egyéb ritkaság között megtekinthető továbbá a híres, Mátyást és Beatrixot bemutató márvány domborműpár. A korszak építészeti remekeit és síremlékeit gipszmásolatok illusztrálják. A látogatók láthatnak frissen retusált táblaképeket, kódexeket, ötvöstárgyakat, valamint fazekas munkákat, címeres nemesleveleket, festményeket, iparművészeti alkotásokat és liturgikus tárgyakat is.
A Mátyás király öröksége - Késő reneszánsz művészet Magyarországon a 16-17. században címmel látható tárlatot a Reneszánsz Év keretében, a „4x a reneszánszról” című sorozat részeként rendezték meg.

További írások a rovatból
Hajdu Levente megnyitószövege a Kaján szisztémák című kiállításhoz
Vetlényi Zsolt FOLYÓÍRÁS című kiállításának kritikai szemléje
Más művészeti ágakról
Mit jelent az ifjúsági irodalom ma? – kerekasztal-beszélgetés
Kupihár Rebeka A heterók istenéhez kötetbemutatójáról