zene
2010. 08. 29.
Popzene és klasszikusok a madárvilágban
A madarak különböző zenei irányzatokat ismernek, popzene és klasszikus egyaránt megtalálható a repertoárjukban - derítették ki amerikai kutatók.
A párzásnál a madarak nem bízzák a véletlenre sikerüket - írja Bruce Byers, a Massachusettsi Egyetem kutatócsoportjának vezetője The American Naturalist című folyóiratban a Der Spiegel internetes kiadása (www.spiegel.de) szerint.
A barkós lombjáró (Dendroica pensylvanica) hímjei elődeik énekeit, klasszikusokat adnak elő, hogy elnyerjék szívük hölgyének tetszését, harci dalaikat azonban a legújabb trendek szerint alakítják, tehát ilyenkor popzene csendül fel.
A kutatók 19 évig elemezték a barkós lombjárók énekét. Megállapították, hogy a madarak általában hét év elteltével "cserélték le" modern dalokkal a régieket, ám nemegyszer megesett, hogy már egy év leforgása alatt megjelentek az "új slágerek" körükben.
Azt, hogy a kísérleti popzene nem a legalkalmasabb a párzás során, már korábban, a kanárik esetében is kimutatták. A fiatal hímek első próbálkozásaik során persze azt énekelnek, amit akarnak, teljesen más hangokat is képesek hallatni, mint kifejlett fajtársaik - mihelyst azonban tojókat szeretnének magukhoz csalogatni, ők is elődeik klasszikusaihoz nyúlnak.

További írások a rovatból
Interjú Wéber Kristóffal a klasszikus művészetekről és a Keringőről
Élménybeszámoló a Decolonize Your Mind Society koncertjéről
Más művészeti ágakról
Egységes fordításban Proust: Az eltűnt idő nyomában hét kötete