Gyermek- és kamaszkorának színhelye Sárkeresztúr volt. A II. világháborúban meghalt apja tanító volt, anyja a háború után betanított munkásként dolgozott. A kamaszodó Bellát irodalmi ambíciók fűtötték, már 14 évesen megjelent Hazafelé című verse a Fejér megyei napilapban. Az 1956-os forradalom idején részt vett több megmozdulásban is, például Csórra vitt ruhát és élelmiszert, s gyűjtött a Pesten küzdőknek is.

Az érettségit követően egy évig segédmunkásként dolgozott, 1959-től az ELTE magyar-könyvtár szakán tanult tovább, közben a bokodi erőmű népművelője is volt. Az államvizsga előtt abbahagyta az egyetemet, és az ELTE jogi karának könyvtárosa lett. Egyre közelebb került az irodalmi élethez, 1965-től a Tiszta Szívvel című folyóirat szerkesztője is volt. Verseit sorra közölte az Új Írás és a Napjaink, amely körül lassan kialakult az az írói csoport, amely majd Hetek néven lett ismert a magyar költészetben. A csoport tagjai számára ugyanúgy fontos volt a József Attila-i hagyomány, mint a közvetlen elődöknek tekintett Illyés, Nagy László és Juhász Ferenc lírája. 1966-ban jelent meg Bella első kötete Szaggatott világ címmel, amelynek meghatározó motívumai a falusi gyerekkor élményvilága, a korai árvaság és a nehéz sors.

1968-69-ben műfordítói ösztöndíjjal Lengyelországban élt. Hazatérése után a Magyar Papír című üzemi lap munkatársa, ezzel párhuzamosan 1975-től a Papíripari Vállalat népművelője lett. Közben sorra jelentek meg kötetei (Az ifjúság múzeuma, Hetedik kavics, Igék és igák), amelyekben erősen dominált a népköltészeti formák, elsősorban a dal jelenléte, az archaikus nyelvezet, de megmutatkozott kifejezési eszközeiben a modern, a XX. századi modern irányzatok hatása is.

1978-ban az Élet és Irodalom munkatársa lett, az 1991-ig ott töltött időszak alatt volt főmunkatárs és rovatvezető is. A hetvenes évek végétől költészetében friss színt jelentettek gyermekversei, amelyek több kötetben is napvilágot láttak: A zöld pizsamabéka, Áni Máni naptára, Áni Máni, a zoknihalász.

Egy ideig főszerkesztő volt a székesfehérvári Városi Televíziónál, majd az Árgus című folyóirat szerkesztőségének tagja volt, 1994-ben a Magyar Napló versrovatát szerkesztette. Életművében a költészet, a szerkesztés és könyvkiadás mellett jelentős helyet foglalnak el műfordításai, különösen a finnugor népek folklórjának és a lengyel irodalom, például Miczkiewicz munkáinak közvetítése.

Költői munkásságáért 1970-ben és 1986-ban József Attila-díjat, 1988-ban Déry Tibor-jutalmat, 1992-ben Magyar Művészetért Díjat, 2001-ben Kossuth-díjat kapott, 2003-ban pedig elnyerte a varsói Poezja Dzisiaj nagydíját is. 1996-ban a Magyar Művészeti Akadémia, 2002-ben pedig a Digitális Irodalmi Akadémia választotta tagjai sorába.

Budapesten hunyt el 2006. április 20-án. 2008-ban Érd városa és a Magyar Írószövetség róla elnevezett irodalmi díjat alapított, amelyet fiatal költőknek ítélnek oda.