bezár
 

zene

2010. 07. 15.
Tombol az EFOTT-láz!
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Kezdetét vette az év legnagyobb hallgatói bulija. Zsúfolásig telt a Pécsi-tó partja, Orfűn fiatalok ezrei tomboltak a fesztivál első napján. Természetesen hazánk celebritásai sem maradhattak ki a mókából, hiszen idén a főiskolások és egyetemisták hírességeket toboroztak maguk mellé és közösen megnyitották a celebkempinget.

Havas Henrik, Vad Kati, Benkő Dániel, Fekete Pákó, Hajas Laci, Puskás Peti és a Zanzibar együttes is együtt mulatott a fesztiválon. Volt, aki sátrat állított, volt, aki társasjátékozott, többen együtt söröztek és buliztak, Pákó pedig többeket meglepve egy jó fotó érdekében a negyven fokos hőség ellenére is bemászott a hálózsákba.

Korda Györgyék első nagyszínpados fellépését pedig egyikük sem hagyta volna ki semmi pénzért, így együtt mulattak Klárika és Gyuri Bácsi fergeteges hangulatú koncertjén. Élen Benkő Dániellel és kutyájával, Dömével többen egész héten maradnak a fesztiválon, ahol egy jó fürdőzés után tíz színpadon közel háromszáz fellépő produkcióját tekintheti meg a nagyérdemű.

A nagysikerű Korda házaspár és Ákos frenetikus koncertjei után tombolhatnak majd többek között a Tankcsapda, a Quimby, a Belga, a Magna Cum Laude, a Belmondo, Jamie Winchester, Majka, a Depresszió, az Anima Sound System, a The Kolin, Zagar, vagy akár Ganxsta Zolee és a Kartel zenéjére. A fesztivál a Kispál és a Borz „otthoni” koncertjével zárul július 17-én, szombaton este.  

prae.hu

 

nyomtat

Szerzők

-- Kovács Miklós --


További írások a rovatból

Lee Konitz interjú a YouTube-on
Platon Karataev: Napkötöző
Platon Karataev: Napkötöző – négy szám
Élménybeszámoló a Decolonize Your Mind Society koncertjéről

Más művészeti ágakról

A Nyílt tárgyalás című előadás a Katona József Színházban
art&design

keresztes zoltán underdogimages fotóalbumának bemutatója
Összegző a prae.hu irodalmi rovatának 2024-es évéről
Parasztopera az SZFE-n


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés