bezár
 

zene

2010. 07. 14.
Koncert genetikai kódból
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Brit kutatók és zeneszerzők olyan kórusművet álmodtak meg, amelyben az énekesek saját genetikai kódjuk részleteit éneklik el.

Az ötlet Andrew Morley zenésztől származik, aki az emberi DNS-t alkotó négy vegyület mindegyikéhez egy-egy hangjegyet rendelt, mivel feltűnt neki a hangsorok és a genetikai kódok közti hasonlóság. Ezt követően konzultált egy zeneszerzővel, Michael Zev Gordonnal, akit megihletett az ötlet.

Gordon a BBC-nek (http://news.bbc.co.uk) elmondta, hogy a genetikai kódot kétféleképp látta: egyrészt hangjegyekké alakítható nyersanyagként, másrészt pedig csodaszerű, szépséges dologként. Végül a két nézőpont eredményeképp született meg a mű.

A negyvenfős kórus tagjai egy kutatás résztvevői, amelynek irányítói arra próbálnak fényt deríteni, hogy miben különböznek genetikailag a nagy énekesek a társadalom többi tagjától. Ezért mindegyikük DNS-ét dekódolták.

A kutatás eredményének közzétételére egyelőre még várni kell, de addig is meg lehet hallgatni a részletek zenei interpretációját. A mű egy egyszerű ritmikus dallamot megjelenítő hanggal kezdődik, amelyhez fokozatosan csatlakoznak a többiek, a szaporodás biológiai eszméjét közvetítve. A darab csúcspontján minden kórustag a maga egyedi genetikai kódját énekli - így mindenki kissé eltérő dallamot ad elő.

Az Allele című darabot szerdán mutatja be a New London kamarakórus a Királyi Orvosi Társaság székhelyén. A művet James Weeks vezényli, akinek elmondása szerint az alkotás a genom kivételes csodáját testesíti meg.

prae.hu


Kapcsolódó cikkek


nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Einstürzende Neubauten az Akváriumban
Világsztárok a Budapest Jazz Clubban: Oz Noy Trio
Beszélgetés Karosi Júlia jazz-énekessel
Platon Karataev: Napkötöző – négy szám

Más művészeti ágakról

Összegző a prae.hu irodalmi rovatának 2024-es évéről
Ezeket a filmeket szerettük 2024-ben
Évzáró buli a HaikuBárban
Tudósítás a „Szaporodnak a jelek” című Esterházy-konferencia második napjáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés