bezár
 

zene

2010. 07. 06.
Csütörtökön kezdődik az újvidéki Exit fesztivál
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Csütörtökön kezdődik és vasárnapig tart az újvidéki Exit, Délkelet-Európa legnagyobb könnyűzenei fesztiválja.

Az Újvidékhez tartozó péterváradi várban az idén tizedik alkalommal szervezik meg a fesztivált, és ezúttal is több tízezer látogatóra számítanak a szervezők. Az Exit Village névre keresztelt sátortáborba hétfőn már be is költöztek az első lakók - írja a Magyar Szó című vajdasági napilap internetes oldalán.

Akárcsak a korábbi években, a tábor lakóinak többsége ezúttal is angliai, a szervezők arra számítanak, hogy az idén első ízben azonos számban érkeznek majd külföldi és szerbiai fesztiválozók.

Az Újvidék - Biztonságos város akciósorozat keretében nemrégiben harminc térfigyelő kamerát is felszereltek a péterváradi várban, ezekkel követik majd a tömeg mozgását. A videórendszer - amely közvetlenül a rendőrség központjába továbbítja a képeket -, valamint az ingyenes internet-hozzáférés megteremtése a várban 40 millió dinárjába került a városnak.

A zenei rendezvény honlapja, a www.exit.org szerint a fesztivál négy napja alatt fellép például az elektronikus zenét játszó brit The Chemical Brothers és a Does It Offend You, Yeah?, továbbá a rockzenét játszó, szintén brit The Horrors, a francia elektronikus zenét képviselő SebastiAn és a német Boys Noize.

prae.hu

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Hari Drama és Nagy Emma Quintet koncert a Várkert bazárban
Beszélgetés Karosi Júlia jazz-énekessel
Platon Karataev: Napkötöző – négy szám
Nils Frahm: Day

Más művészeti ágakról

Gyerek- és kamasz perspektíva a magyar irodalomban
art&design

keresztes zoltán underdogimages fotóalbumának bemutatója
Összegző a prae.hu irodalmi rovatának 2024-es évéről
Tudósítás a „Szaporodnak a jelek” című Esterházy-konferencia második napjáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés