bezár
 

zene

2010. 06. 30.
Bécsben elbúcsúztatták Harangozó Gyulát
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A bécsi Volksoperben kedd este ünnepi koncerttel köszönt el az osztrák táncvilág Harangozó Gyulától, aki öt évig sikerrel vezette a Staatsoper és a Volksoper közös balett-társulatát.

A Budapesten született ifjabb Harangozó Gyula - a legendás táncos-koreográfus Harangozó Gyula és Hamala Irén táncosnő fia - vállalta öt évvel ezelőtt a feladatot, hogy egyesítse a két ház, a Staats- és a Volksoper társulatát, egyedül igazgassa azt és mellette vezesse a balettiskolát.

A tiszteletére rendezett ünnepi balettgála a Volksoper színpadán is ezt a hármas funkciót tükrözte: felléptek a jeles vendégszólisták, például Polina Szemjonova és Dmitrij Szemjonov, ők a klasszikus balettirodalom egy-egy fontos bravúrdarabját táncolták, operettekhez készült karaktertáncokat is láthatott a közönség.

Fellépett a közönség kedvence, Georg Hatala, Roman Lazik és Vlagyimir Siskov egy modern "klasszikust", Roland Petit férfiduóját adta elő. Harangozónak működése alatt sikerült megtalálnia a jó arányt a repertoár klasszikus és modern művei között, ez is megmutatkozott, mert Olga Jesina és Eno Peci például egy Forsythes-koreográfiát mutatott be és Lukács Andrásnak, a bécsiek fontos magyar vendégművészének alkotása is színre kerül. Természetesen felléptek a balettnövendékek is.

A társulat és a közönség nagy ünnepléssel vett búcsút a leköszönő balettigazgatótól, akinek posztját ősztől Manuel Légris tölti be, akit a Ioan Holendert felváltó új operaigazgató, Dominique Meyer hoz magával Párizsból.

prae.hu

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

trabant: trabant LP (2024, purge.xxx)
Interjú Wéber Kristóffal a klasszikus művészetekről és a Keringőről
Nils Frahm: Day

Más művészeti ágakról

Gyerek- és kamasz perspektíva a magyar irodalomban
art&design

az avantgárd lövészárkában
A Nyílt tárgyalás című előadás a Katona József Színházban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés