zene
A nappali programok Emmy-díjkiosztó ceremóniáját vasárnap rendezték meg a Las Vegas-i Hilton szállodában. Az est David Copperfield szemfényvesztő produkciójával kezdődött: az illuzionista varázsolta a színpadra a műsor házigazdáját, Regis Philbint.
"El sem tudtam volna képzelni szebb búcsút az 53 esztendős sorozattól" - jelentette ki Michael Park, aki 13 éven át alakította Jack Snydert a CBS-en futó szériában. Park kolléganőjével, Maura Westtel együtt nyerte el a szappanopera kategória legjobb színészének és színésznőjének járó díjat.
A tévétársaság tavasszal jelentette be, hogy az évad szeptemberben adásba kerülő utolsó részével végleg befejezi a sorozatot, amely mintegy 14 ezer epizódot ért meg.
A legjobb szappanopera díját a CBS egy másik műsora, a The Bold and Beautiful nyerte el. A legjobb játék showműsor kategóriájából a Discovery csatorna Cash Cab című produkciója került ki győztesen: a New York-i taxi hátsó ülésén felvett sorozat már harmadik éve viszi el a pálmát. A műsor vezetője, Ben Bailey - első ízben - maga is kapott egy Emmyt.
A legjobb szórakoztató talkshow címét a The Ellen DeGeneres Show kapta meg, de a kategória legjobb műsorvezetője díját DeGeneres és Oprah Winfrey elől Mehmet Oz orozta el az első évadát záró The Dr. Oz Show című műsor házigazdájaként.
Az apa-fia versenyben a fiú került ki győztesként a legjobb ismeretterjesztő talkshow kategóriában, ugyanis Jay McGraw, a The Doctors producere kapta az Emmyt, amiért apja, Phil McGraw is versenyben volt Dr. Phil című műsorával.
Az amerikai Országos Televíziós Akadémia Agnes Nixonnak, az All My Children, a Guiding Light és az As The World Turns írójának ítélte oda az életműdíjat. Az alkotót méltató Susan Lucci, az All My Children sztárja "a modern nappali dráma királynőjének" nevezte a meghatott Nixont.