bezár
 

zene

2008. 04. 08.
Bezár a GYÁR
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Bezár a GYÁR Egy ember csupán egyetlen telefonhívással kiiktatta az utolsó olyan budapesti helyszínt, ami a középkategóriás underground rendezvényeknek helyet adott. A Gyáripar olyan nevek mellett fog szerepelni mostantól, mint a Fekete Yuk, Kultiplex, Voodoo, Tűzraktár, SüssFelNap vagy épp a WestBalkán. A Gyár vezetőségének nyílt levelét alább olvashatjátok. R.I.P.

Tisztelt közönségünk!

Először is nagyon köszönjük mindenkinek a támogatást és a bíztatást. Az utóbbi hetekben sajnos nem jól alakultak a dolgaink, de sokan támogattak minket és úgy nézett ki, hogy van esélyünk a túlélésre. Elkezdtem bizonyos emberekkel tárgyalni (egyikőjüket ismeritek: 9th) arról, hogy hogyan lehetne a Gyárat megmenteni, továbbfejleszteni. Biztatóak voltak a fejlemények és minden esélyünk megvolt rá, hogy kilábaljunk a bajból. Konkrét tervekkel rendelkeztünk a jövőre nézve. Megtaláltam azt az embert, akit komolyan érdekelt a Gyár és beszállt volna. 9th-ról van szó, aki esetleg be tudta volna vinni azt a vonalat (a jelenlegi mellett) a Gyárba, ami által felfejlődhetett volna a hely. Sajnos azonban úgy néz ki, hogy ezek már csak tervek maradnak.

Ma érkezett egy telefon, hogy feljelentették a helyet és emiatt be kell zárni. Találgatásokba nem akarok bocsátkozni, de köszönjük a "jóakaratot". A lényeg, hogy egy rejtélyes telefonnal kezdődött a dolog és ezzel tönkretették a helyet végleg. Ahhoz, hogy megnyílhasson újra a Gyár, rengeteg pénz kellene, de sajnos a lehetőségeink ezt már nem engedik meg. Mint láthattátok, küzdöttünk az utolsó percig azért, hogy a Gyár megmaradjon és mindent megpróbáltunk (például gyársegély).

Ennek az underground világnak, amit a Gyár képviselt, sajnos nincs jövője mert nincs benne üzlet. A népszerűbb (látogatottabb) bulik valószínűleg áthelyeződnek majd más klubokba, de az, amiért a Gyár Gyár volt, megszűnik. Megszűnik, méghozzá azért, mert nálunk sok olyan buli volt, ami üzletileg nem volt rentábilis és ezt a vonalat nem valószínű, hogy bárhol is folytatni fogják, hiszen nem éri meg, még ha értéket is képvisel.

Sok kritika érte a Gyárat és a vezetőség egyes tagjait. Hogy ez jogos volt-e, azt ki-ki döntse el maga, én csak annyit tudok mondani, hogy mindenki, aki a Gyárat csinálta valaha is, őszintén, szívvel-lélekkel tette. Biztosan voltak hibák is, de egy ilyen helyet nagyon nehéz csinálni, pláne úgy, hogy nem üzleti alapon működött és az a vonal, amit képviselt, nem termelt tőkét, gyakorlatilag nonprofit volt.

Most, hogy vége a Gyárnak, reméljük, a sok kritika mellett, amik érték, előtérbe kerül az, hogy mi is volt jó benne. Köszönjük mindenkinek, aki kitartott mellettünk. Köszönjük a közönségnek, a buli szervezőinknek, és minden fórumnak (itt különösen az ld50-nek) a támogatást és mindent.

forrás: ld50.hu

prae.hu

nyomtat

További írások a rovatból

Einstürzende Neubauten az Akváriumban
Borbély László zongoraművész és Zeneakadémista tanítványainak koncertje

Más művészeti ágakról

art&design

Borsos Lőrinc Neo Inertia című kiállítása
Fekete István Lutrájáról
Mit jelent az ifjúsági irodalom ma? – kerekasztal-beszélgetés


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés