art&design
2008. 04. 09.
Szabad Kuba?
A BBC által közölt felmérés szerint a 21. század elején minden 35. emberből lett menekült. Ha valamennyien egyetlen helyre költöztek volna, abból a világ ötödik legnagyobb állama lenne. Riportfotók, melyek művészi értékét elsősorban az adja, hogy a fotós kitüntetett pillanatban volt jó helyen.
Jakab Magda fotókiállítását Szobolits Andrea, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának szóvivője nyitotta meg 2008 március 19-én a Mai Manó Kávéházban. A kiállítás két részből áll.
A külső szobában havannai életképeket látunk. Kuba nosztalgikus arca, a kirakat, amit minden turista ismer. Ezek az életképek azonban a főváros turisták által kevésbé látogatott részein készültek, és bár Kuba ismert image-e látható rajtuk, a fotók atmoszférája mégis baljóslatú. Ha belépünk a belső szobába, rá is jövünk, miért.
A belső szobában a Karib-tengeren hányódó kubai menekültek fotói láthatók, melyeket Jakab Magda 2006-ban egy amerikai óceánjárón készített, ahol fotósként dolgozott. A hajó útjába akadt tutaj utasainak már napok óta elfogyott az ivóvizük, és csak hányódtak a tengeren. Egy éjszaka útjukba került az amerikai kirándulóhajó, amelynek fáklyákkal jeleket adtak. A hajó legénysége észrevette őket, és felsegítették őket a hajóra. Bár így a kubaiak a szomjanhalástól megmenekültek, céljukat nem érték el. A turistahajó következő kikötője Grand Cayman volt, ahol nem fogadták be őket, az azt követő pedig Mexikó egy kis szigete, Conzumele, ahol a menekülteket átadták a mexikói hatóságoknak, akik vélhetően hazatoloncolták őket. Jakab Magda képei megörökítik a kis tutajt, és a hajóra felsegítés pillanatait, amikor a menekültek azt hitték, révbe értek.
Jakab Magda néhány munkája elérhető az Etnofotón.
Jakab Magda kubaiakról szóló fotókiállítása a Mai Manó Kávéházban (1065 Budapest, Nagymező u. 20.) látható 2008 április 19-ig

További írások a rovatból
Hajdu Levente megnyitószövege a Kaján szisztémák című kiállításhoz