zene
2010. 06. 23.
Mahler városai: Christoph Eschenbach és a Schleswig-Holstein Fesztivál Zenekar a Müpában
2010. július 2. Művészetek Palotája
Az idei év egyik klasszikus zenei csemegéjeként 2010. július 2-án, pénteken 19.30 órakor a Művészetek Palotája Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében Gustav Mahler születésének 150. évfordulója alkalmából Mahler városai címmel Hamburg és Prága mellett Budapesten ad koncertet a Schleswig-Holstein Fesztivál Zenekar korunk egyik leghitelesebb Mahler-dirigense, Christoph Eschenbach karmester vezényletével.
Gustav Mahler születésének 150. évfordulója alkalmából egy nemzetközi összefogás keretében a Schleswig-Holstein Zenei Fesztivál, a Cseh Filharmónia, a Hungarofest Nonprofit Kft. KLASSZ Zenei Iroda és a Művészetek Palotája együttműködésében „Mahler városaiban”, Budapesten, Prágában és Hamburgban hallhatja a közönség a neves zeneszerző műveit a Schleswig-Holstein Fesztivál Zenekar előadásában Christoph Eschenbach vezényletével.
A három város kiválasztásában szerepet játszott, hogy mindegyik fontos állomást jelentett a zeneszerző életében. Mahler három éven keresztül volt a budapesti Operaház igazgatója, ahol – többek között – a július 2-i koncerten is felcsendülő I. szimfóniájának ősbemutatóját is vezényelte. Hamburgban a Hamburgi Városi Színház zenekarának első karmestere volt, míg Prágában VII. szimfóniájának nagysikerű ősbemutatóját vezényelte Mahler.
Hazánk és a Schleswig-Holstein Zenei Fesztivál között 2006 óta szoros az együttműködés:
- 2007-ben Magyarország volt a fesztivál díszvendége, a Fesztivál zenekara pedig ugyanabban az évben Budapesten és Győrött adta elő Joseph Haydn A teremtés oratóriumát, Christopher Hogwood vezényletével.
- 2008-ban és 2009-ben számos fiatal magyar művész szerepelt a Fesztivál zenekarában és énekkarában, és 2008-ban a Budapesti Fesztiválzenekar is visszatért a Schleswig-Holstein Zenei Fesztiválra, ahol jövőre rangos eseményekkel, és magyar művészek közreműködésével emlékeznek meg a Liszt Évről.
- Idén, július 2-án a Müpában elhangzik majd Mahler: I. szimfóniája, Mozart: C-dúr szimfóniája, s a koncert külön érdekessége, hogy az Erkel Év tiszteletére a fesztivál zenekara Erkel: Hunyadi László nyitányát is megszólaltatja.
Christoph Eschenbach vendégkarmesterként a világ leghíresebb zenekaraival és operaházaiban lép fel. Jelenleg a washingtoni Nemzeti Szimfonikus Zenekar (National Symphony Orchestra) és a John F. Kennedy Előadóművészeti Központ kijelölt zenei igazgatója, ahol munkáját majd a 2010/2011-es évadban kezdi meg.
Szoros kapcsolatban áll a Schleswig-Holstein Zenei Fesztivállal, amelynek zenekarát többször – mint vezető karmester – vezényli. A mostani zenei évad fellépései közül kiemelkedik együttműködése az Orchestre de Paris-val, ahol 2010 augusztusában a zeneigazgatói posztot is betölti majd, valamint turnéra indul a Londoni Filharmonikusokkal és a Drezdai Staatskapelle-vel, de fellép a Bécsi és New York-i Filharmonikusokkal és a San Franciscó-i Szimfonikus Zenekarral is.
Schleswig-Holstein Fesztivál Zenekar
A világhírű zeneszerző, Leonard Bernstein alapította amerikai mintára a Schleswig-Holstein Fesztivál Zenekart, amely a világ legjobb fiatal zenekari zenészeiből áll, akiket egy, az egész világra kiterjedő szigorú meghallgatási procedúra keretében választanak ki.
Európa egyik leghíresebb klasszikus zenei fesztiválja keretében a fiatal zenészek lehetőséget kapnak arra, hogy nagy zenekari tapasztalattal rendelkező – így például a Berlini Filharmonikusoktól érkező – tanároktól és világhírű karmesterektől tanuljanak.
Christoph Eschenbach 1988 óta dolgozik a Schleswig-Holstein Fesztivál Zenekarral, amelynek 2004 óta vezető karmestere.

További írások a rovatból
Kurt Rosenwinkel The Next Step Band (Live at Smalls, 1996) júliusban megjelent albuma és a Magyar Zene Házában októberben tartandó koncertje tükrében
Interjú Wéber Kristóffal a klasszikus művészetekről és a Keringőről
Más művészeti ágakról
Tudósítás a „Szaporodnak a jelek” című Esterházy-konferencia második napjáról