zene
2010. 06. 09.
Megkezdődik az operafesztivál Miskolcon
A Borsod-Abaúj-Zemplén megyét sújtó árvíz ellenére nem halasztják el, nem mondják le a szervezők a tizedik Miskolci Nemzetközi Operafesztivált, a rendezvény szerda este 8 órakor hivatalosan is megkezdődik - közölte Fedor Vilmos, Miskolc alpolgármestere és Bátor Tamás, az operafesztivál igazgatója miskolci sajtótájékoztatóján szerdán.
Visszafogottabb, szerényebb lesz a rendezvény a korábbiaknál, éppen az árvízre, az árvízzel sújtott településekre, a károsultakra tekintettel, és néhány rendezvényt nem tudnak megtartani Felsőzsolcán és Edelényben - mondta Bátor Tamás.
Közölte azt is: az operafesztivál több hazai szereplője, közreműködője lemondott fellépti díjáról vagy annak egy részéről az árvízkárosultak javára, akiknek gyűjtést is szerveznek a fesztivál ideje alatt.
Bátor Tamás hangsúlyozta: a fesztivál szlogenje eddig az volt, hogy "A zene várost épít", most pedig az ltt, hogy "Az operafesztivál segít" - az árvízi károsultaknak.
A Miskolci Nemzeti Színház Nagyszínházában a szerda esti nyitóhangversennyel kezdődik meg hivatalosan a "Bartók + Európa 2010" Miskolci Nemzetközi Operafesztivál; a tizedik, jubileumi operaünnep az európai kultúra sokszínűségét mutatja be a zene nyelvén.
Felmerült a lehetősége az árvízi helyzet miatt a fesztivál lemondásának is, ám helyesebb, ha megtartják - fogalmazott Bátor Tamás, hozzátéve: semmiféle vis maior lehetőségük nem volt, a megkötött szerződések felmondása után tetemes kötbért kellett volna fizetniük.
Kiemelte: az árvízkárosultak javára a fesztivál több helyszínén is szerveznek gyűjtést. A fellépők, a fesztivált kísérő rendezvényeik résztvevői, az utcai programok résztvevői is felajánlották támogatásukat.
A június 20-ig tartó fesztivál minden miskolci rendezvényét megtartják - mondta Bátor Tamás.