zene
1923-ban éppen ezen a napon, április 5-én adta első, bemutatkozó hangversenyét a Pesti Vigadóban az együttes jogelődje, a Székesfővárosi Zenekar, alapító karmestere, Bor Dezső vezényletével.
A mostani, születésnapi koncerten négy magyar és egy "tiszteletbeli" magyar zeneszerző művei csendülnek fel, köztük Kadosa Pál III. zongoraversenye, melyet a magyar zeneéletben zongoristaként és pedagógusként is mély nyomot hagyó szerző két világhírű tanítványa, Kocsis Zoltán és Ránki Dezső szólaltat meg - Ránki a mű szólsitájaként, Kocsis pedig a karmesteri dobogóról irányítva zenekarát.
A Kocsis vezényelte esten elhangzik még Dohnányi Ünnepi nyitánya, Brahms I., III. és X. magyar tánca, Kodály Páva-variációi és Bartók Kossuth-szimfóniája. Ez utóbbi hallható - ugyancsak Kocsis és az NFZ előadásában - a Bartók Új Sorozat első CD-jén is, melyet megjelenése óta több rangos nemzetközi díjjal ismertek el, és amely az eladási statisztikák alapján éppen most lett aranylemez.
A születésnapi hangversenyre jelenik meg a zenekar történetét bemutató, 228 oldalas, 500 képet tartalmazó Hang-Szálak című könyv is. Szintén az évfordulóhoz kapcsolódva, április 1-jén 18 órakor kiállítás nyílik a Virág Judit Galériában, mely válogatást mutat be az elmúlt öt és fél évben a Nemzeti Filharmonikusok plakátjain szerepelt kortárs magyar műalkotásokból. Ugyanitt április 4-én 18 órakor az NFZ tagjaiból alakult Dominó vonósnégyes koncertjét hallgathatják meg az érdeklődők.