zene
2010. 05. 28.
Megvalósuló víziók – Budapesti Wagner-napok 2010
Sajtótájékoztató a Művészetek Palotájában. 2010. május 26.
Sajtótájékoztatót tartott a Művészetek Palotája a Budapesti Wagner-napokról, ezen belül a Magyar Állami Operaházzal közösen létrehozott Trisztán-produkciójáról. A május 29. és június 16. között megrendezésre kerülő eseménysorozat középpontjában a Wagner-napok repertoárjába újonnan felvett Trisztán és Izolda május 29-i premierje (és két további előadása a június 1-jén és 16-án), valamint A nibelung gyűrűjének június 10. és 13. közötti újbóli bemutatása áll. A 2010-es fesztiválhoz kapcsolódóan Trisztán-könyvvel kiegészítve látott napvilágot a Wagner-almanach is.
Az ötödik alkalommal megrendezett Budapesti Wagner-napok előestéjén a grandiózus vállalkozás megálmodójaként Kiss Imre vezérigazgató (Müpa) köszönetét fejezte ki mindazoknak – köztük számos újságírónak –, akik az első pillanattól kezdve a fesztivál mellé álltak. Külön megemlítette azokat a támogatókat és stratégiai partnereket, akik a viharos anyagi helyzetben sem hagyták magára a Müpát, lehetővé téve például a Budapesti Wagner-napok folytatását is.
Vass Lajos főigazgató (Magyar Állami Operaház Budapest) a más intézmények felé nyitás utóbbi években felgyorsult folyamatában fontos állomásnak tartja a Müpával való együttműködést, amely azt is lehetővé teszi, hogy a Wagner-műveket keveslő hazai operalátogatók újabb helyszínen, méltó színvonalon megvalósított előadásokon hódolhassanak a német zeneköltő iránti rajongásuknak.
Csonka András vezérigazgató-helyettes (Müpa) az előadásokkal kapcsolatos csapatmunka fontosságát és erősségét hangsúlyozta, amely nemcsak az interpretáló együttesekre és szólistákra, de a háttérben munkálkodó Müpa-stábra is vonatkozik. Örömmel nyugtázta a visszatérő énekesek sikerét és azt is, hogy minden alkalommal van „csapatot” erősítő szerepfrissítés is. Európai vonatkozásban is egyedülálló a zsinórpadlás és szokásos színpadi gépezet nélkül létrejövő, teljesen szcenírozott, a koncertpódium kereteit feszegető bemutatók sora. Kiemelte az MR Zenei Együttesek szerepét a Ring megszólaltatásában.
Fischer Ádám, a produkciók karmestere újból hangsúlyozta Kiss Imre szerepét, akinek segítségével válhatott csak valósággá az évekkel ezelőtt megálmodott vízió. A Budapesti Wagner-napok új darabjainak kijelölése és az egy fesztivál alatt műsorra tűzött művek kiválasztása kapcsán fontos elemként nevezte meg a technikai tényezőket, azaz hogy mely díszletek válthatók egymással viszonylag problémamentesen, és azt, hogy az énekhangok szempontjából milyen az optimális összeállítás.
Parditka Magdolna és Szemerédy Alexandra, a Trisztán és Izolda két rendezője elsősorban a tér fontosságáról szóltak, ami első, 2006-os, nagysikerű Parsifal-rendezésüket is meghatározta. Szerették volna eloszlatni a tévhitet, amely szerint a Trisztán egy szerelmi történet: a Trisztán arról szól, ami a szerelem mögött van, vagyis a halálról.
2011-ben a Lohengrin bemutatója jelenti majd az újdonságot, amely a Parsifal, valamint a Trisztán és Izolda társaságában alkotja jövőre a Budapesti Wagner-napokat.