zene
2010. 05. 24.
Betegség miatt egyelőre elmarad Abbado visszatérése a milánói Scalába
Kórházba került Claudio Abbado, ezért a milánói operaházban egyelőre elmaradnak a várva várt június 4-i és 6-i koncertek, amelyekkel a világhírű olasz karmester közel negyedszázad után visszatért volna a La Scalába.
A rákbeteg karnagy német orvosa, Heinrich Josef Lübke közleményben jelentette be vasárnap, hogy a 76 éves mesternek be kellett feküdnie egy berlini kórházba "intenzív kezelésre" és további vizsgálatokra, amelyek két-három hétig is eltarthatnak, s Abbado csak ezt követően láthat újra munkához.
A kórházi kezelés miatt Abbadónak le kellett mondania a ravennai zenei fesztivál június 9-i nyitókoncertjét is, amelyet a venezuelai Diego Matheuz dirigál helyette.
Claudio Abbado visszatérését az év zenei eseményeként várták Olaszországban. A világhírű karmester azt tervezte, hogy Mahler II. szimfóniájával tér vissza, amelyet már debütálásakor, 1963-ban is vezényelt a Scalában, s amelynek most aktualitást ad az osztrák zeneszerző születésének 150. évfordulója is.
Úgy volt, hogy Abbado a Scala Filharmonikus Zenekara mellett az Orchestra Mozartot, a Scala és a svéd rádió kórusát, valamint az Arnold Schönberg-kórust dirigálja majd, az előadásokon pedig Rachel Harnisch és Anna Larsson is énekel.
Abbado 1968 és 1986 között a világhírű operaház vezető karmestere és zenei igazgatója volt, de egy vita miatt felmondott. Azóta nem vezényelte a La Scala zenekarát, bár a Bécsi és a Berlini Filharmonikusok ottani fellépését (a legutóbbit 1993-ban) az olasz sztárkarmester dirigálta.

További írások a rovatból
Kurt Rosenwinkel The Next Step Band (Live at Smalls, 1996) júliusban megjelent albuma és a Magyar Zene Házában októberben tartandó koncertje tükrében
Interjú Wéber Kristóffal a klasszikus művészetekről és a Keringőről
Más művészeti ágakról
A Nyílt tárgyalás című előadás a Katona József Színházban