Kosztolányi-film

Nagytotál 1, 2, 3: összehasonlító irodalomtudományi kitekintések

• Kosztolányi művei idegen nyelven (Szegedy-Maszák Mihály)
• Két ismeretlen Kosztolányi-műfordítás? (Végh Dániel)
• Fény és árnyék. A kettős én és a Gonosz kérdésének megjelenése Kosztolányi néhány művében (Arany Zsuzsanna)

Közelkép 4, 5, 6: műelemzések

• A véres költő gyermekei: Paulina, Aurelius, Caligula (Buda Attila)
• Regények, képeskönyvek, vonatok. Az Esti Kornél Harmadik fejezetéről (Bengi László)
• Tettet ért hazugságok. Intenció, tettetés és kimondott szavak Esti Kornél világában (Danyi Gábor)

Zárókép 7: „virtuális” utószó

• Kosztolányi – online (AnJou)

„Kosztolányi sokat fordított, de erős fönntartásokkal élt a fordítással szemben. Véleményével korántsem állt egyedül. Egyetlen párhuzamként az amerikai születésű Henry Jamesre hivatkoznék. Francia fordítója, Auguste Monod arról panaszkodott, hogy rendkívül nehéznek tartja James egyik kései kötetének átültetését. James 1913. szeptember 7-én kelt levelében némi megelégedéssel szögezte le, hogy művei »a fordíthatatlanság aranyketrecébe vannak zárva«. Így érvelt: »forma és szövet (texture) még a legkevésbé összetett irodalmi alkotásban is azonos a lényeggel; a húst nem lehet elválasztani a csonttól. A fordítás – bármennyire dicséretes is – arra tesz erőfeszítést, hogy a szerencsétlen húst leszakítsa, ami annyit jelent, hogy az élőlény elájul a vérveszteségtől«.”
 

(Szegedy-Maszák Mihály) 

„Kosztolányi meg volt győződve arról, hogy a nyelv gondolkozik, ami azt is jelenti: minden nyelvnek saját megszokott fordulatai (idiómái) vannak. […] A [Pacsirta] kilencedik fejezet[ének] szalagcímében »kanzsúr« szerepel. Richard Aczel a »shindig« szót használja. Webster’s New Collegiate Dictionary 1981-ben megjelent kiadása az angol szónak két jelentését adja meg: »1) a social gathering with dancing, 2) a large or lavish party.« A Párducok mulatozására legföljebb az utóbbi illik, ám az angol szó nem érzékelteti, hogy férfiak együttlétéről van szó. Abban sem vagyok bizonyos, hogy a »shindig« összhangban volna az 1899 körüli világgal, s nem olyan szó, amelyhez későbbi időszakot társít az angol anyanyelvű olvasó.”
 

(Szegedy-Maszák Mihály) 

„Uruguay, és a vele szomszédos, a XX. század első felében kulturálisan szoros kapcsolatokat ápoló Argentína többször felbukkan Kosztolányi írásaiban. A korai, 1909-es Ezer csicsergő bélyeg című tollrajz talányos soraiban számos egzotikus ország bélyege között egy uruguayi is megszólal, több cikkében pedig Argentínába kivándorló, vagy éppen onnan hazatérő honfitársakat jelenít meg. Ne feledjük, az első világháborút követően különösen az elcsatolt területekről – így Kosztolányi szülőföldjéről, a Bácskából – tömegek vándoroltak ki Dél-Amerikába. A Bácsmegyei Naplóban rendszeresen bukkanhatunk hajójegy-hirdetésekre, vagy meg- és hazaérkezők híradásaira, a Színházi Élet pedig a húszas években impresszuma szerint több más lappal egyetemben kapható volt Buenos Airesben, a helyi magyar kolónia magyar nyelvű újságja, a Magyar Szó szerkesztőségében. Nem zárhatjuk ki tehát, hogy egy messzire szakadt, vagy messziről hazatért irodalomkedvelőn keresztül érkeztek Magyarországra a lefordított költemények forrása(i). A világutazó Pablo Laslo, aki néhány művét spanyolra fordította, Kosztolányi cikke szerint több latin-amerikai országból is adott neki föl postai küldeményt. Ám minden bizonnyal nem e csatornákon jutottak a spanyol nyelvű szövegek a fordítóhoz.”
 

(Végh Dániel) 

„Kosztolányi egyik névtelenül publikált esszéjében megkülönbözteti a testi és a lelki hasonmást. A kettő közül érdekesebbnek tartja az utóbbit, mely az »egy testben – két lélek« problémája, azaz lényegében a hasonmás (Doppelgänger) jelensége. Ahogy írja: »A lelki hasonmásnak mindig van valami kísértetiessége. A lélektan érdekesebb fejezete ez, amelyből szinte kétséget kizáróan meg lehet állapítani, hogy minden embernek van egy második énje, amely bizonyos körülmények között előbukkan az első én mögül és önálló életre kel.«”
 

(Arany Zsuzsanna) 

„Gellért Oszkár és Kosztolányi felesége is leírta azt a közös vacsorát, amely közben a vendéglátó felfedezte, vagy talán mások számára is nyilvánossá tette, hogy a szájában egy bizonytalan eredetű vörös folt látható. Ennek eleinte sem okát, sem gyógymódját nem találták orvosi segítséggel sem, s az első szaktanácsok egyike az volt, hogy fogait javíttassa meg. Felesége szerint hónapokig tartott e művelet. A kétségek között hányódó író augusztus 27-én többek között a következőket írta Füst Milánnak: »Fogorvosom leszedett rólam két aranyhidat és most naponta 3 órát csiszolgat, közben pedig én az élet mulandóságáról gondolkodom.« Ennek a tépelődésnek két novellában is nyomát lehet találni, az egyik A halhatatlan kedves, a másik a Caligula címet viseli.”
 

(Buda Attila) 

„Esti Kornél szinte állandóan utazik. Utazásai során pedig általában olvas, amiből könnyen következtethetünk a két tevékenység rokonságára. Ami a mindennapokban, a saját otthonos világában élőnek általában észrevétlen marad, és magától értődőnek tűnik föl, az úti tapasztalatokban, azaz az idegen mint utazó világérzékelésében a gondolkodást megakasztó esemény vagy jelenség lehet. Olyasmi, amin érdemes vagy szükséges elgondolkodnunk, aminél elidőzünk, reflektálva reá és egyúttal legalább annyira önmagunkra, talán saját mindennapjainkra is.”
 

(Bengi László)

„Esti tisztában van a szavak mágikus erejével, és azzal is, hogy micsoda tetteket lehet végrehajtani a segítségükkel. A Hazugság című szövegben azzal menti magát késése miatt, hogy Gálffyval találkozott. Igen ám, csakhogy Gálffy két évvel ezelőtt meghalt. Ezt Esti is tudja, és tisztában van azzal is, hogy szavaival feltámasztotta a halottat, és ha meg akarja őrizni szavahihetőségét, meg is kell ölnie, mielőtt kiderülne az igazság. Így is történik, Esti egy este megöli Gálffyt, aki ezt igazán nem veheti zokon, mert halála után még „fél évig élt, ha máshol nem, legalább öt-hat ember képzeletében”. Miután Esti hazaérkezik Portugáliából, elcipeli az elbeszélőt egy budai kocsmába. Hajnaltáj felé már fogytán van témájuk, mert legtöbb élő ismerősüket megölték, és legtöbb kedves halottukat feltámasztották.”
 

(Danyi Gábor)