bezár
 

zene

2010. 05. 08.
Midori hangversenye a Művészetek Palotájában
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A japán hegedűművésznő, Midori lép fel szerdán a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben, ahol Beethoven közkedvelt F-dúr Tavaszi szonátája mellett Janácek, Sallinen és Richard Strauss művei is elhangzanak Charles Abramovic zongoraművész közreműködésével.

prae.hu

A szonáta-est zárja a Jakobi Koncert 2009-2010-es szezonját a Koncert 33 sorozatban - közölte az MTI-vel Jakobi László.

A japán muzsikus még nincs 30 éves, de máris több nemzetközi kezdeményezés fűződik a nevéhez és 2007 óta az ENSZ jószolgálati nagyköveteként is dolgozik. Kisiskolások zenei nevelési programjához csatlakozott New Yorkban, ahol ő és barátai munkájából már több mint 160 ezer gyerek profitált. A hangszeres és zeneelméleti képzés mellett workshopokat is tartanak, idén először ifjúsági fesztivált rendeznek.

Midori Japántól Kaliforniáig világszerte tart mesterkurzusokat. Egyúttal jelentős zeneszerző, a Philadelphiai Zenekar 2004-ben mutatta be zongorára, vonósokra és timpanira írt versenyművét.

Az 1971-ben Oszakában született japán hegedűművésznő pályája 1982-ben kezdődött, amikor a közönség Zubin Mehtának a New York-i Filharmonikusok élén adott újévi koncertje szólistájaként először hallgatta az akkor 11 éves csodagyereket.

Azóta a nemzetközi zenei élet egyik legnagyobb sztárja, aki szólistaként és kamarazenészként egyaránt ünnepelt vendég a legrangosabb zenekaroknál, hangversenysorozatokban és fesztiválokon.

Fellépett a New York-i és a Berlini Filharmonikusokkal, a Chicagói és a Londoni Szimfonikus Zenekarral, a Philadelphia Zenekarral, a BBC Szimfonikus Zenekarával, az Orchestre de Paris-val, olyan fontos zenei központokban hangversenyezett, mint Bécs, London, New York, Madrid és Párizs.

A hegedűművésznő Bronislav Huberman egykori hangszerén, egy 1734-ben készült Guarneri del Gesu hangszeren játszik. Partnere, Charles Abramovic is koncertezett a világ jelentős fesztiváljain, szólistaként és kamarazenészként egyaránt.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Lee Konitz interjú a YouTube-on
Hari Drama és Nagy Emma Quintet koncert a Várkert bazárban
Kritika az Orfeo ed Euridice új felvételéről
Nils Frahm: Day

Más művészeti ágakról

art&design

keresztes zoltán underdogimages fotóalbumának bemutatója
Nemes Nagy Ágnes összegyűjtött gyerekversei
Ezeket a filmeket szerettük 2024-ben
Tudósítás a „Szaporodnak a jelek” című Esterházy-konferencia második napjáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés