bezár
 

zene

2010. 05. 07.
A közönség szerzi az operát egy finn fesztiválra
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A Savonlinnai Operafesztivál felhívására a közönség szerzi egy opera zenéjét és írja a librettóját.

prae.hu

Az Opera by You (Opera általatok) elnevezésű projekt csütörtökön indult, a darabot a tervek szerint 2012 nyarán állítják színpadra.

"Az internetes közösség bármely tagja közreműködhet a librettó írásában, a zene komponálásában, valamint a díszlet és a jelmezek megtervezésében, az elsőtől az utolsó simításig" - közölték a Finnország egyik legnépszerűbb nyári programjának számító fesztivál szervezői.
A rendezvény gazdái abban reménykednek, hogy a projekt által új rajongókat nyernek meg az opera világának.

A mű történetére máris érkeztek ötletek: az egyik szerint például az opera egy kovácsról szólna, aki segít a helyi parasztoknak fellázadni a zsarnoki urak ellen. Egy másik javaslat szerint az alkotás főhőse egy lovag lehetne, aki térben és időben utazva az 1500-as években találja magát.
A Savonlinnai Operafesztivál évente 60 ezer fős közönséget vonz, a rendezvény otthona egy Helsinkitől 330 kilométerre fekvő, XV. századi kastély.

Jövőre egyébként a fesztiválon fellép a Magyar Állami Operaház társulata is: Verdi Don Carlosát, Bartók A kékszakállú herceg vára című operáját, valamint Kodály Psalmus Hungaricusát adja elő. Erről a héten állapodtak meg az operaház és a fesztivál vezetői.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Kurt Rosenwinkel The Next Step Band (Live at Smalls, 1996) júliusban megjelent albuma és a Magyar Zene Házában októberben tartandó koncertje tükrében
Világsztárok a Budapest Jazz Clubban: Oz Noy Trio
Platon Karataev: Napkötöző – négy szám
Élménybeszámoló a Decolonize Your Mind Society koncertjéről

Más művészeti ágakról

Nemes Nagy Ágnes összegyűjtött gyerekversei
Összegző a prae.hu irodalmi rovatának 2024-es évéről
Az imposztor című előadás a Pesti Színházban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés