Virágh Szabolcs

Hazai pálya


Ülök és vigyázok.
Ez mondjuk eléggé jól megy, a figyelés, hogy semmi huncutság, fém cipőkanál sitty-sutty, vagy neadjisten’ egy anyaghibás Singer. Alattam is, ugye, faragott tonett, jó, mondjuk három lába van, de leg’ább egyensúlyozok, kiülök a szélire, aztán vissza, mert mozogni azért csak köll, lumbágó, reuma, viszonlátás. Egy ilyen szürke öltönyös hozta le, szakállas okoska, biztos professzor, mondjuk elég ritka ez errefelé, de hát azért én is előkaptam a szoknyám alól a maradék udvariasságot, dicsértem a megmunkálást, oda is adta, semmi trükközés, köszöntem szépen.
Ez a jó ebben, hogy humánum meg ismerkedés, nem az, hogy kondérból a borsófőzelék futószalagon a menzás kölköknek; ebben van truváj, használni is kell az eszet, meg, tudod, a változatosság. Mer minden ember más, azt már a Mónika is megmondta a tévébe, és akkor aztán nagyon résen kell lenni agyilag.
Reggel is jönnek a digók csoportban; mióta a szállodás népek kinézték a nyolcat is, meg nem lehet maradni tőlük. Lehajol az egyik puncimalac, kinn van mindene, azt hittem lenyelem keresztbe a vécékefét, a légyszemű kurva anyádat, rakod le azt a Szűz Máriát, viszem a dizájn centerbe, basszáj! Csak turkál tovább, mondom neki a vafankúlót, ahogy a Renátó a Big Brádörbe, erre aztán ijedés megfele, tipli hátra a bajszos tanárnőhöz, na azért, mondom, ez már az európaúnió, tonna donna.
Az a kár, érted, hogy csak ősz-tavasz, és akkor is kábé, ha pár nap leesik, még jó, hogy nagy ez a Pest, huszonhárom vagy hány kerület, így azért megvan a havifix. De itt is vannak agyhalottak, hajajj, a Marika például, aszondja ő csak budázik, a sznob köcsedék, nagyra van, mert kasszírnő volt a Rózsadombban, ki is rúgták két hét után, óránként a kétdekás Kalinka, számlázott az össze meg vissza. Át nem jönne azon a kurva hídon, pedig Pasaréten sem terem Ikea-bútor minden bozótban; asszed, mondom neki, az orbángyurcsány nem privátban lomtalanít?, de erre csak néz bambán, asse tudja, merre hány méter.
Mégis a nyolc az igazi, érted, itt nőttem fel, ismerem ezt, mint a kutyavacsoráját, idén a Népszínház az enyim, a Tolnai és a Víg között, elég mázli, na meg a tekintély, ugye, nem ma kezdtem az ipart, gondolhatod. Meg asse szar, hogy műszak végén semmi Combino, csak hazabattyogok a Bezerédibe, alszom közben, így is max öt perc, hajnalban meg én vagyok az első kukorikú, nincs a placcal gond egy szál se.
Meg itt vannak a régi arcok is; a Szódás, mondjuk, elég gyatra, néz a nyolc SZTK-szemével, több a cellux rajta, mint a keret, ki van csontozva, mint egy kergemarha, persze, csak a fröccs meg a lottó, heti egyszer Fornetti, hát ez nem egy velőrózsa.
A Ferike meg szegény, tíz éve ki nem jött a Technokol Rapidból, pedig milyen szépen indult, osztályelső a Dugonicsba, aztán csak a szex meg a szipu. Mondom neki, "Ferike, mi van?", két perc mire idefordul, érzem, a vesémbe bámul, gyűlik a nyáltócsa alatta, aztán eltotyog a Bérkocsis felé.
Néha még a Tóni is integet a 99-ről, tekeri a kormányt, még most is fess az izzadt atlétában, na, mondom, semmit se bánok, pedig ha tudnának mesélni a köztéri bokrok, lenne tizennyolcas karika!
Na de nemcsak nosztalgia meg havajdídzsé, például itt vannak ezek a mocskos oláhcigányok, jönnek a tarka kendőjükkel, kajabálnak, aztán hipp-hopp el is tűnik kés, villa, fakanál. Annyi szoknyájuk van, érted, nem is értem, honnan ez a sok putri-gyerek?, mire bejut a maci a málnásba, elszáll a kangörcs, mint a győzelmi zászló. Töltik magukba a CBA-kávét, és vonulnak a mankókkal a Telekire koldulni szakmányba, hogy a rák egye ki a belüket.
Jó, azér én se vagyok mindig ilyen morcalina, tegnap is erre andalog egy ilyen bölcsészmanci, képe, mint a telihold, valami tépett könyvön matat, német lehetett, mármint az író, a H-betű az tuti, nem problémáztam, hadd vigye, érted, azt hiszi a kis szűzkurva, ettől lesz boldogabb.
Persze lazítás is kell nyilván, mer jó, ülök, de azér agyban lefáradok, figyelni mindenre non plus ultra, meg hát a sietség, mer ha két nap alatt nem végzünk, jön a Főkefe, aztán szervusz fidibusz! Főleg mióta a szelektív a tuti; már a nyolc is simán konform, itt se lehet nagyon okoskodni, még a Mátyásra is kiraktak egyet, ja, majd a csövesek abban alszanak, ha betelt az Oltalom, szólni kéne már valakinek, hogy kár belénk a szusz.
Szóval egy stampó mézes barack, ennyit csak megérdemlek, nem? Nem az, hogy sárgaföld, érted, csak folyik csendben az élet az Eldorádóban, ahogy köll, elvagyunk, Szódás morog a fröccs fölött, Ferike bámul, na, ilyenkor érzem, hogy okés, helyben vagyok, Marika meg rohadjon meg Budán, asse tudja mi az, hogy hazai pálya.


Molnár-Trompi Tamás

Tömegmagány
(részlet a készülő Diplopia c. regényből)


- Kösz a fuvart, minden jót! - motyogom, mert beszélni most nem tudok, majd becsapom a kocsiajtót. Elfelejtettem megnézni a sofőr arcát. Pedig mindig megnézem az emberek arcát, ha borravalót adok, szeretem látni, hogy értékelik-e a gesztust. Nem láttam, mennyit mutat a taxióra, összefolytak a számok. 2600 vagy 2800? Adtam négy darab ezrest. De a taxist nem néztem meg.
Nem úgy a pultoslányt. Kapott tőlem vagy 4-5000 forint borravalót ma éjszaka, és még egy apró mosolyt sem sikerült elcsípnem tőle. De nem számít, az a két hatalmas, formás mell megért 4-5 ezret. Most hogy belegondolok, nem is volt szép nő. De ahogy mondani szokás, egy patront megért volna. Persze csak abban az esetben lenne érdemes ezen gondolkodnom, ha minimális figyelmet tanúsított volna felém.
Reggel 5 körül lehet. Állok a ház előtt, ami tíz emeletes. És szürke. És ocsmány. És mozog. Jobbra-előre-balra-hátra. Köröz. Arra gondolok, hogy bárcsak rám omlana. Keresem a kulcsomat.
Már 5 perce. Talán nem a legpraktikusabb a jobb zsebemben lévő kulcscsomót a bal kezemmel kivenni, pláne másfél üveg vodka után. De a jobb kezem sajnos foglalt. Abban van a cigi. És én mindig jobb kézzel fogom a cigit. Eldobni nem fogok egy ekkora dekket, ha a számba tenném, beleszívnék, ha beleszívnék, tutira összeokádnám magam. Okádni meg a legnagyobb logikátlanság lenne jelen esetben. Azért fizettem 15 ezret ma éjjel, hogy berúgjak, ha kirókázom, semmi értelme nem lett volna az egésznek. Max annyi, hogy másnap meg tudok majd moccanni. De akar mocorogni a halál.
Beleakadt a kabátujjam a zsebembe. Ez így nem lesz jó. Kihúzom a kezem, és leülök a földre. Törökülésbe, mert valahol olvastam, hogy ilyenkor kisebb az esély a hányásra. Kis Alkoholista Gyűjtemény. Vagy Szesz Barátok Lexikonja. Nem tudom már, de van egy csomó ilyen fasza kis honlap. Néha megfogadom egy-két tanácsukat, például ha jól emlékszem, odafönt, a nyolcadikon, az ágyam mellett, be van készítve egy üveg ásványvíz. Jó lenne feljutni a lakásomba fél órán belül. Erre egyelőre kevés esélyt látok. A víz segít lebontani az alkoholt, vagy mi. Vagy az alkohol vizet von el a szervezetből, és azt pótolja? Nem emlékszem, de a lényeg, hogy másnap egy fokkal kevésbé akar majd szétrobbanni a fejem.
Úgy döntök mégiscsak beleszívok ebbe a kurva cigibe. Jó mélyet, hosszan. Érzem ahogy a meleg füst csiklandozza a nyelvemet. Imádom! Csak ne lenne ilyen hányingerem. Vagy legalább ez a körbe-körbe táncoló ház a fejemre omlana végre.
Mindig elcsodálkozom azokon az embereken, akik hajnalban képesek felkelni azért, hogy dolgozzanak, vásároljanak. Most is, mióta itt ülök - tíz perce? Tizenöt? - már legalább harmincan lépdeltek el mellettem. Öreg mammerek mennek a friss kifliért. Idióták. Úgyis csak 9-kor eszik meg, akkor meg nem mindegy?
Picsába. Fel kellene már állnom. De nincs erőm hozzá.
Jó nagy mellei voltak a csajnak a pult mögött. Egész éjjel velük kommunikáltam. Mással nem nagyon. Még a kidobóval, amikor megkért, hogy távozzak. De azok a mellek, na igen. Telepatikus kapcsolatba léptem a csöcsökkel. Próbáltam sugallni, hogy szívesen eljátszadoznék velük, és valahogy hozzák már ezt kedves tulajdonosuk tudtára. Ezt a telepátia dolgot még gyakorolnom kell.
Most látom csak, valami rózsaszín izé van a cipőmre száradva. Ezek szerint mégis hánytam? Vagy valaki lehányt? Nem emlékszem. Az estéből csak a didkók maradtak meg a fejemben.
Mi lenne ha ledőlnék itt egy percre? Március van, kellemes idő, nem hiszem hogy megfáznék. Aztán pár óra múlva jobban leszek, és felmegyek a lakásomba. Addig elszunyókálok itt az út mellett.


*
- Fiatalember! Keljen fel, meg fog fázni a hideg kövön.
Nem tudom mióta fekszem itt. Talán 2 órája. Az agyam szét akar szakadni. Totális KO. A reggeli forgalom már javában beindult az utcán.
- Keljen fel végre!
Megpróbálom kinyitni a szemem. Kicsit sikerül is. Az apró résen beleszalad a fény, érzem, ahogy szétsüti a retinámat. Lassan felnézek, egy vén nő guggol mellettem. Mosolyog. Legszívesebben mondanék neki valami nagyon csúnyát, de jól nevelt gyerek vagyok.
- Hé mama, ne rázogasd a vállam, mert beokádok.
- Álljon fel, jöjjön, segítek - és már mozdul is.
Nem tudom miért, de engedem neki, hogy a hónom alá nyúljon, és felemeljen… már amennyire egy 40 kilós nagymama fel tudod emelni egy 90 kilós részeget.
- Köszönöm, de megy egyedül is.
- Ugyan, én is voltam fiatal, tudom hogy mennek a dolgok - mondja azzal a hülye bájvigyorral, és örömmel elmesélném neki, hogy 400 éve szerintem máshogy mentek a dolgok. De inkább ráhagyom.
- Igazán kedvesnek tetszik lenni, jól vagyok, csak megcsapott a fény - a mondat felénél egy jókora hányáscafatot sikerült visszanyelnem, próbáltam köhögésnek álcázni, szerintem sikerült.
- Az emberek elmenekülnek a sötétbe a fényes, hazug világ elől - válaszolja rögtön.
- Igen, így van. Minden jót, és köszönöm.
- Vigyázzon magára, és ne féljen, egyszer szerencséje lesz.
Ja, szerencsém. Hogyne. Beütöm a kódot, nyílik a kapu, megyek a lifthez. Azt hiszem, most segítene rajtam, ha kirúgnám a lift üvegajtaját. De inkább majd máskor. "Az emberek elmenekülnek a sötétbe…" hogy is folytatta a mama? Elfelejtettem.

*

Gyakran gondot okoz felfeszítenem a szemhéjamat. Mint ahogy most is. Ruhában fekszem az ágyamon. Az összehányt cipőmet le tudtam dobni valahol a lakásban. Megnézem az órámat - amit a ballagási pénzből vettem, svájci, és ennek megfelelően rohadtul pontos. Mindjárt 6 óra. Gondolom, délután, bár megesküdni nem mernék rá. Az elmúlt napokban nem aludtam túl jól, talán most bepótoltam, és átaludtam a napot. Ennek csak egy módon lehet utánajárni mozgás nélkül: bekapcsolom a tévét. A távkapcsolót gondosan karnyújtásnyi távolságra tettem tegnap (előtt?), mielőtt elindultam itthonról.
A tévében nem köcsög-politikusok-hazudnak-műsor van, hanem fogatlan-idióták-anyáznak-és-verekednek-show. Vagyis délután van. Remek. Nem mintha nem lenne mindegy.
Nézem egy ideig a tévét, kapcsolgatok össze-vissza, negyed óra egyiptomi piramisépítők, negyed óra gólösszefoglaló, fél perc híradó, negyed óra nyálas zene, most már nagyon kell hugyoznom. Erőt gyűjtök, és felkelek az ágyból. Hirtelen mintha tarkón vágtak volna egy baseball ütővel. Még egy picit vissza kell feküdnöm. Öt perc betelefonálós műsor, öt perc afrikai szavannák élővilága, négy másodperc híradó, három másodperc másik híradó, és újra megpróbálok felkelni. Az agyam még mindig ki akar ugrani a fejemből, de egy fokkal elviselhetőbb, úgyhogy irány a WC.
A reggeli rutin következő pontja a cigi. Utána bekapcsolom a számítógépem, megnézem írt-e nekem valaki. Természetesen most is rengeteg e-mailt kaptam, mint mindig: vehetek viagrát olcsón, féláron utazhatok Mauritiusra, és 400% bónuszt kapok egy új online kaszinótól.
Kezdek éhes lenni. A netes pizzarendelés a második legjobb dolog a vodka után. A másnapos embernek azzal sem kell fáradnia, hogy kinyissa a száját, ott van a Kedvencekben, 7-8 klikkelés, és fél óra múlva itt a pizza. Nincs felesleges szövegelés, így a számat csak táplálkozásra kell használnom.
Most látom, hogy az üveg ásványvíz érintetlenül hever az ágy mellett. Akkor ezért vagyok ennyire szarul. Ha most meg tudnék inni másfél litert, akkor egy picit jobban lennék. De előtte kirázom a szénsavat, az most nem tenne jót nekem, ha a torkomat ingerelnék a buborékok.
Fél liter után pihenőt tartok, második fél után is, de ez a pihenő hosszabb lesz. Majd a pizza után folytatom a Nagy Másnaposság Űző Kúrámat. De amíg a kaja megérkezik, addig nézem a tévét az ágyból.

*

A kaputelefon fülbemászó csengésére ébredek. Miért van az, hogy a kaputelefonokra a lehető legidegesítőbb dallamokat rakják a szakik? Felkászálódok, gombot nyomok, visszaülök az ágyra, és bámulok magam elé. Arra gondolok, hogy mennyire lehet gond az, hogy 21 éves vagyok, és rendszeresen szúr a májam. Egy ismerősöm arra bíztatott nemrég, hogy inkább füvezzek, ha ennyire mámorban akarok élni, az kevésbé tenne tönkre. De ha az embernek elvei vannak, akkor igyekszik tartani magát hozzá. Így marad nekem az alkohol, az azért mégiscsak legális drog. A futár kopog az ajtón, kikászálódok, ajtót nyitok, fizetek, jóétvágyatköszihelló, és becsapom az ajtót. Nagyon szúr a májam, mintha egy szamurájkardot forgatnának benne. Egészen mélyen érzem a fájdalmat. Pár nap múlva elmúlik.
Nem esik jól ez a csömör, paradicsomos, zsíros pizza. De éhes vagyok, és émelygek, úgyhogy kénytelen vagyok magamba tömni. Meg persze az ásványvizet is, fő az egészség!
Nem tudom, hogy mit kezdjek magammal ma este. Itt vagyok egyedül a lakásban, unatkozok, és semmi esélyét nem látom, hogy ez változna. Lezuhanyzok, fogat mosok, majd megnézem mi van a hűtőben. Néhány virsli, 5 energiaital és 3 üveg vodka. Azt hiszem mégis megvan az esti programom.
Előveszem a mobilt, hátha tudok keríteni valakit, aki velem tart az éjszakába.

*

- Bazmeg, ne üldögélj már itt egyedül, gyere táncolni, tele van a terem fullos picsákkal.
Fullos. Picsákkal. Terem. Tele.
- Hallod öcsém? Merre jársz megint? Fasz kivan már veled.
Velem. Fasz. Kivan.
- Ó bazmeg, ezt nem hiszem el. Na menj a picsába akkor.
Megyek. Picsába.
Régi jó haverom, Böhöm lenézően legyint, és sarkon fordul. Én ülök tovább egyedül. A hatalmas embertömeg mint egy izzadó-csillogó massza masíroz mellettem. Ülök a lépcsőn, ami a táncteremhez vezet, és szorongatom a poharam, ami teli van öntve vodkával, és nézem a nadrágom szárát, amin egy kis sarat veszek észre, és hallgatom a dübörgő zenét, ami elviselhetetlenül szar. Szokásosan telik a mai buli.
Feltápászkodok, és azon agyalok, vajon a wc-t vagy valamelyik bárpultot vegyem-e célba. Lerakom a poharam a földre, ami időközben kiürült, és a vizelés mellett döntök.
Miután pár órája felhívtam Böhömöt, és vázoltam neki az esti tervet ("Nincs kedved bebaszni?"), kivettem a vodkákat a hűtőből, és átmentem hozzá. Útközben felhívtam még Polipot, Szakállat és Misit. Igazából tök jól eliszogatnék én nélkülük is, de így szokás: az ember a haverjaival rúgjon be. Így öten iszogattunk Böhöm lakásán, közben beszélgettünk fociról, nőkről, politikáról.
Böhöm, aki onnan kapta a nevét, hogy akkora mint egy ház, gint ivott. Polip, aki onnan kapta a nevét, hogy pár éve egy este nyolc csajt ujjazott meg, rumot ivott. Szakáll, aki onnan kapta a nevét, hogy egy bozontos csajt nyalt ki gimis korában, tequilát ivott. Misi, aki onnan kapta a nevét, hogy már az apja meg a nagyapja is Mihály volt, valami olcsó pálinkát ivott. Én vodkát ittam, természetesen.
A középiskolából ismerjük egymást, és mióta elkerültünk ide, Egyetemi Városba, össze szoktunk jönni iszogatni. Néha valakinek az aktuális barátnője is velünk tart, és kellemetlenül érzi magát. A lányok nem szeretnek szexuális poénok céltáblái lenni.
Megittam egy üveg vodkát, a többiek nem tudom mennyit ittak, éjfél körül taxit hívtunk, és eljöttünk az egyik egyetemi klubba.
A női wc-nél megint irdatlan hosszú sor áll, a férfi mosdónál 2 perc után van szabad piszoár, amit be is támadok. Nem figyelem a mellettem hugyozók párbeszédét, pedig biztosan sok információt szerezhetnék arról, hogy melyik csajt lehet könnyen elvinni ma este.
Áttöröm magam a mosdók körül tébláboló tömegen, és megyek vissza a pulthoz. Ismét megállapítom, hogy ma este is rengetegen jöttek le: elcsúszok egy sörfolton, de akkora a tömeg, hogy elesni esélyem sincs.
A pultnál meglátom Misit, aki egy csajt fűz éppen. Nem akarok zavarni, és egyébként sem érdekelnek, ezért úgy teszek, mintha nem látnám őket, és pár méterrel odébb állok meg. Persze Misi észrevesz. A hangos zenére apellálva úgy teszek, mintha nem hallanám, ahogy kiabál nekem. Átverekszi magát az embereken, fogja a lány kezét, húzza maga után.
- Ő itt Klaudia, ő is infóra jár, mint te. Ismeritek egymást?
A lányra nézek, ő meg rám. Mosolyog. Én csóválom a fejem, és nem mosolygok. Bazmeg Misi, egyfolytában azzal baszogattok, hogy nem járok be suliba, honnan a büdös picsából ismerném?
- Nem, sajnos még nem találkoztunk - mondom.
Zavartan vigyorog, Misi még mindig szorongatja a kezét. Azt hiszem, ma este meg fogja dugni.
- Tök jó a buli, nem? - nem tudom, kitől kérdezi, én nem válaszolok, Misi meg csak kuncog magában, szerintem ő sem tudja min.
- Figyelj… ööö… Klaudia, ugye? Itt a csinos lányokat gyorsabban kiszolgálják, légy olyan kedves, és hozz nekem egy deci vodkát - és nyújtok neki egy ezrest. Misi szúrós szemmel néz, már nem röhög. A csaj továbbra is fülig érő szájjal elveszi a pénzt, és elindul még közelebb a pulthoz.
- Mi a fasz van? Most megint mi bajod van?
- Semmi, de ne ugráltasd már a csajomat, légyszi - mondja erőltetett komolysággal.
- A csajodat?
- Ja, ma este az lesz. Ma este szerelmes leszek.
Én meg seggrészeg.
- De jó kis csaj nem? Láttad a csöcseit? Múlt héten hagyta ott a pasija, főnyeremény öregem!
Misi, leszarom a csajodat, meg hogy mit csinálsz vele ma este vagy bármikor.
- Igen, tényleg csinos. Sok sikert hozzá. Hozhatná már a piámat.
Misi elkezd röhögni:
- Kéne már neked egy lány.
- Nekem a vodkám kéne.
- Hülye vagy.
- Anyád a hülye.
- A te anyád.
Megérkezik Klaudia, kezében két feles, nyújtja a visszajárót. Az egyik poharat tartja felém. Azt hiszi, meghívtam. Elveszem mindkét poharat, és elindulok vissza a lépcsőmhöz.
Leülök a szokásos helyre, és mereven elkezdem nézni a tömeget. Tényleg rengeteg jó csaj van itt ma este is. És ma este is pont annyit fogok meghódítani, mint máskor. Szakáll mondta nemrég, hogy ha úgy kezdenék lányokkal beszélgetést, hogy közben nem esnék össze, és nem lenne két méterről is piaszagom, akkor több esélyem lenne. Szakáll nagyon bölcs ember.
Egy szőke lány lép hozzám, tüzet kér. Talán megpróbál társalgást kezdeményezni velem. Nem találom a gyújtóm. Megvonom a vállam. A csaj bemegy a táncterembe. Mai hódítás is kipipálva.
Jót mosolygok magamban ezen. Nem mintha zavarna a dolog, nem vagyok frusztrált emiatt. Ha néha rám tör a magány, arra a pár órára mindig találok partnert az efféle helyeken. Férfiból vagyok, szükségletek meg persze hogy vannak. De tökéletesen jól elvagyok én magammal. Ha nem lenne farkam, alig pár emberrel kellene kommunikációt kezdeményeznem.
Erre inni kell.


Gálos László

Szuka

Szürke kis egér. Nem beszél, nem kérdez, nincs is ott. Lehasznált, megkopott, eleve fakó színű, uniszex ruhák, a szükségesnél alig nagyobbak. Semmi smink, frizura. Nem szép, nem csúnya. Szabó Mónika. Körülbelül fél éve, vagy a munkaügy tudja, mióta dolgozik velem/alattam. Leszbikus.

Szuka.

Sosem vettem észre.

Szuka.
Csak álmaimban tűnt fel. Elgondolkodtatott; ismerőssel/ről sosem fantáziálok.
Így vagy úgy, de S/M. Bárki, akit ismerek, ha feltűnik: fals. K., Zs., akárki: nincs a helyén. Tudom, (tudni vélem): nem élvezné, így nem is élvez(het)em.
Szuka.

Ő a helyén volt. Sokszor. Egyre durvábban. Vízió, ami nem hagy aludni. Sem. Szexrabszolga. Rabszolga. Élvezi. Akarja. Ezt akarja.
Szuka.
Ha senki más nem, de ő a helyén van így. Talán tudom, megérzem hogy igen? Nem próbálom ki. Leszbikus és nem egy etwas. Reggelre nyoma sincs.
Szuka.
Csütörtök reggel fél tizenegykor, azaz munka után megbeszélésre invitáltam Szabó Mónika kolleginát, mivel ő a legrosszabb szemlézőnk.
Hamar biztos lesz, a hibamérés jól működik. Nagyon nincs ott. Nézzük a kilistázott hibáit. Alapvető dolgokat magyarázok újra, kedvesen, visszafogottan. Mármint tőlem telhetően kedvesen és visszafogottan.
Dögunalom. Számítottam rá, nem a cégnél beszélünk, hanem a műintézményben. Így legalább sörözök.
Sokat.
Befut Tézoli, cégünk saját nevelésű alkoholistája.
Kihirdetem: munka lezárva, gondolkodj, hass, alkoss, gyarapíts; most meg igyál te is, Móni, ha már... Csak egyet. Jó, még egyet, etc. Kollega így, kollegina úgy, szerintem, szerinted, tényleg, nahát, áááá.... Na jó, egy whisky belefér. Férfiak így, nők úgy, szerintem, szerinted, tényleg, nahát, áááá....
Motoszkáló vízióim, lássuk.
"Bár minden nő szuka, úgy tűnik, te különösen."
Igen, mosoly. Egyébként is: faarc; mosoly, ha szólsz hozzá, faarc. Amennyire fel tudom idézni a munkahelyi hónapokat. Nem nagyon.
Minek is lenne más neved, szuka? szuka mosolyog.
Délután három, már nincs neve, megszólítás: szuka. Tézoli pislog, beszélünk tovább, téma marad.
Felpofozom; szuka mosolyog, megint; szuka mosolyog...
Tézoli pislog, beszél, egyre kevésbé veszem észre, hogy ott van.
Ölembe veszem; szuka mosolyog, kezeim a ruhája alatt; szuka mosolyog, melltartót felhúzom, talán a pulóverrel együtt, nem tudom, de; szuka mosolyog...
Nem emlékszem a verbális alázásra. Azon volt a hangsúly.
szuka mosolyog, megcsókol.
Négy éve van együtt a párjával. Foglalkozása: domina.
szuka éjfélkor hazamegy.
Hajnali háromkor munkakezdés. szuka ott van, én nem.
Szuka.

*****

Na, végre szabadnapos lennék, erre Laci (a Szőrmester, hi-hi) beszélni akar velem… Hogy most én vagyok a legrosszabb. Ez most gáz, szar ez a meló, dehát másik…

Na, legalább nem kell itt ülni, valami kocsmába megyünk. Azt mondja, ez a törzshelyük. Nem is rossz.
Hopp, reggel sör? Tényleg alkoholista?

Na, kinyomtatta a hibáimat. Ez most tényleg magyarázni akar. Hogy mért nem kérdezek, meg szerintem is így van-e…
Jaj, mondták, hogy mindent túlmagyaráz. Nesze, kérdezek, egyből, hogy a gazdasági versenyjog, meg Európa Bizottság, meg portek, na, ptor, na mondjad, felírom …protekcionizmus… Ennyi pénzért mit akartok, mi… A kávém kihűlt, nem kéne többet költeni… Ez meg legalább a negyedik sört issza... Nem baj, egyre kedvesebb.

Hi-hi, ez a lepkés-viharos sztori jó. De mért mesélte? Á, jobb, mintha magyarázna… Lehet, hogy nem is hülye, csak olyan bonyolultan beszél… Jó, megint sztorizik, meg kérdezget, talán tényleg nem rúgnak ki… Jó, azzal kezdte, de amit ezek mondanak…
Jé, az a hülye szkennelősrác…A Zoli.

Na, most már békén hagy…

Na, meg akarnak hívni? Ráérek…

…Jó a szöveg… Ezek már berúgtak… Zoli tényleg csak utántölt, ahogy mondták… Lacinál meg a sokadik… Olyan furcsán néz… Állítólag perverz, de sose figyelt rám… Elvolt mindig a többiekkel, nekik is csak szövegelt…

Most mért rólam kell beszélni? Igen, leszbikus vagyok, tudtátok.
Ezek a beteg dolgok… Bár Laci kezd olyan lenni, mint néha Rebeka, mikor erről a dominadologról beszél… Az olyan vicces lehet, ugráltatni… Ő olyan erős, határozott tud lenni. Ez jó, jókat mond. Az irányítás, meg bizalom, meg belekapaszkodni… Megért, de jó…
Meg elviselni, meg keménynek lenni, hogy elérd, ami kell…
Laci egyre erősebb…
Sugárzása, kisugárzása lett…

Szuka? Igen, ez jó… Igen, hogy senki vagyok… Te nagyeszű… Na, eltaláltad… Szuka… Jó, tudom, és?
Nem, nem fogsz kizökkenteni… Üss csak, szuka vagyok, de kemény szuka…

Kár, hogy pasi… Erős, de pasi… Na, ez az… Az ölében… De nem kéne… Nem kéne megsérteni, kirúg… Szuka? Szuka el tudja tűrni ezt is… Mosolyt is kapsz, ugye jó… Kirúgás, mi…

Áh, büdös, mint a többi pasi… Kibírom, tudod…
Kár, Szőrmester, mondtál jókat, de ezt minek…
Igen, így is beszélgethetünk, tudod: Szuka, fel sem tűnik…
Sőt, megcsókollak… Na, szőr ment a számba… Pasi…

Mindegy, meló marad, majd lerázom valahogy…
De hogy Szuka…
Igen, ez jó.
Szuka.


Tóth Zoltán

Otthonkocsmablues

Tavasz, napsütés, behajtott spaletták, nappal is halk lámpafény, a képzeletemben szellő, pad, könyv és zene. Füstös büdös szobában, asztal mellett jó nedűvel, zöld fotelben hátradőlve, kényelmesen. Csend és semmi esemény, visszafogott képzelt pozitív élmények. Alkoholmámor. Odakint a világ forog maga körül, és én csak szemlélem innen magamból. Szemben doboz, azt mondták kapu. Bizony az. Kapu a világra, amin nem léphetek át, de kinyitom. Figyelem és gondolkodom.
A világmindenség tágul, a tudat szűkül, úgy érzem az életem éber álom csupán. A perisztaltika sört présel a gyomromba, a sejtek a fejemben a halálba menekülnek. Éltető vákuum szívja tüdőmbe a csodás füstöt. Mély lélegzet, újabb korty. Felesleges szereplők értelmetlenül izegnek - mozognak a dobozban, azt hazudom magamnak, érdekel. A valóság ábrándja, az információ árnyéka.
"Nyomják föl az égre a szart!" Nézem és várok. Várok a pillanatra, amikor jobb lesz. El kell jönnie. Már egészen közel van, tudom.
Mégis más történik. Megint belém nyilall a fájdalom. Nem múlik. És ez nem a dobozban történt. Ez én voltam!
Frissen él: Megint köptem. Megint barátot köptem, nem főnököt. Miért? Már nem lényeges. Állati ösztönből fakadó összeomlás az agyban. Csak egy másodperc, és az élet menete megváltozik. A pillanat elmúlik, de a nyoma ott marad, és tovább kísér.
Mennyi esély volt rá? Olyan mint a lottó? Akkor olyan volt. Ha nincs kontroll, akkor csak "szerencse vagy szerencsétlenség" van, puszta egybeesés. Az alkohol nem kifogás. Az sem, ami e pillanat mögött áll. Az apró lépcsők, melyek hetek, napok alatt épültek, aminek végeredményeként egy ponton elborul az ember agya. Nem is bánnám annyira, mert tudom, az a pont segíteni fog, és bocsánatot nyertem, de ott volt Ő is. Aki fontos, akinek számít a véleménye.
Kerestem a választ, és meg is találtam, de a válasz sajnos nem megoldás. Belülről Ő is értené, de kívülről lehetetlen, és szomorú. Legalább ez a lépcső összeomlott.
A törmelékből követ vetek magamra. Tudom mit kell tennem, és nem szabad kételkednem. Eddig azt tettem, és látom mi lett a vége. Azt hittem elfogadtam mindenkit, pedig van, akit néha csak elviseltem, idegent, barátot. Az a pillanat már mindig ott lesz velem.
Tudom előre: segít,
tapasztalás,
tanulás,
de ott van.
Most is. Idővel emlékké alakul, de megmarad. Az a pillanat ott van mindenkinek. Kinek így, kinek úgy, és mindenkit kísér.
Tudom, Őneki is van egy.
A kaput már nem figyelem, bezárom, és egy utolsót kortyolok. Az alvásba menekülök inkább, várnak a valódi álmok. Józan részegség, pillanatok, amelyek nem kísérnek tovább…

Katakomba


Gellér Ferenc

A beavatás

Péter fölnézett a Göncölszekérre, vett egy utolsó, mély levegőt, majd belépett a kocsmába. Bent meglátta Sepit, és az asztalához ment.
- Itt vagyok -, mondta halkan. - Nem akartam, de végül eljöttem.
- Hello Főnök - köszöntötte Sepi, gúnyos örömmel a hangjában. - Szép tőled, hogy benéztél.
Ők ketten egyáltalán nem, vagy csak ritkán beszélgettek. Néha úgy tűnt, mintha nem is lennének osztálytársak, annyira különbözött a stílusuk és az érdeklődési körük. Péter segítőkész, jó tanuló volt, de a többiek kiközösítették. Ezzel szemben Sepi be sem járt az órákra, mégis nagy tiszteletnek örvendett. Előszeretettel látogatta a kocsmákat és a szórakozóhelyeket.
Ma délután összefutottak az utcán. Péter épp hazafelé tartott, mikor Sepi megállította. Csaknem egy óráig tartott, míg Péter kötélnek állt, és beleegyezett, hogy egy kocsmában töltsék az estét. Szigorú édesanyja persze a lelkére kötötte, hogy józanul, és korán érjen haza.
Az igazság az, hogy Péter még soha nem ivott alkoholt. Úgy tervezte, hogy ma kipróbálja, de csak mértékkel.
- Szép tőled, hogy meghívtál, Sepi - mondta finoman Péter és leült az asztalhoz, egy fehér pólót viselő lány, és egy túl részeg, hosszú hajú fickó mellé, akik az asztalra borulva aludtak.
- Ők már nem játszanak. Te mit iszol Főnök?
- Vodkát - próbált határozott lenni. A nyerő automatára nézett a bárpult mellett, a füstös homályban villogó vörös-sárga fényekre. Tízezer, húszezer, hatvanezer… és a tetején egy öt számjegyű főnyeremény. Meg kell hagyni, csalogató.
- Narancslevet is kérek mellé - tette hozzá. - De nem hagyom, hogy te álld a cehhet. Előkotorta pénztárcáját és lerakott egy ezrest az asztalra.
Mialatt Sepi az italért ment, Péter alaposan körül nézett. Minden iskolatársa itt volt. A legtöbbjét már most megcsapta a borgőz… észrevette a fiút, akit matekból korrepetált, mert járatlan volt a számrendszerekben; egy másikat is, akinek geometriából segített. A lány a sarokban, tisztán emlékezett rá, a saját nevét sem volt képes helyesen leírni, így ő nyelvtan leckéket kapott. Ezek az emberek többnyire hozzá sem szóltak.
- Parancsoljon, főnök úr - mondta Sepi, és letette a vodkát Péter elé, a visszajáróval együtt. - A következőt én állom. És majd feldobunk egy érmét, hogy ki támogat haza kit.
- Támogatni?
Kissé kellemetlen volt belegondolni mit fog szólni az anyja, ha látja, hogy a fia nem áll meg a saját lábán, de azért beleszagolt a pohárba, és figyelte, hogy tör át az alkohol szaga az üdítőén.
- Naná. Mit gondoltál? - Sepi hangja barátságosan csengett, de tekintete türelmetlenségről árulkodott, és ez furcsa ellentmondás elbizonytalanította Pétert. - Számíts rá, hogy gyalog kell hazamennünk. Nálunk ez mindig így megy. Persze, csak ha nem fogunk egy taxit.
Az ital szeszszaga émelyítette, de az édeskés narancs mintha kellemessé varázsolta volna. Elgondolkodott. Vajon milyen? Édes? Vagy keserű? És vajon mennyire kavarja fel a gyomrot, lesz tőle hányingere?
De hova gondol? Ő nem iszik. Megesküdött az összes felmenőjére, hogy nem tesz ilyet. Ilyen könnyen nem hódíthatják el…
Egyáltalán érződik a gyümölcs? Vagy az egész csak… alkoholízű? Nos, igen a narancsot már ismeri… Vizsgálódva tekintett az italába, de ettől nem lett okosabb, olyan, mintha gólt akarna lőni labda nélkül.
Egyetlen korty még nem árthat, ugye? Persze. Nem részegség, nem mámor, csak egy árva hörpintés. Itt rá akarják szedni. De ő nem hagyja magát, épp csak megkóstolja és távozik. Így nem lesz baj otthon, és nem mondhatják az iskolában sem… nem vehetik a szájukra többet a nevét azzal, hogy gyáva és zárkózott.
- Majd én fizetem a taxit -igyekezett normálisan formálni a betűket, de a szájában összefutott a nyál az italtól, mintha egy finom, ínycsiklandozó ebéd várna rá.
Sepi csak önelégülten vigyorgott.
- Ennyit igazán megtehetek érted, nem? Végül is van elég pénzem - érezte az alázatos hízelgést saját szavaiban.
Sepi arca elkomorult és eltorzult a pénz hallatán. A kék szemek hunyorogtak, árnyék ült ki rájuk. Arcán pír keletkezett, mintha meleg lenne, vagy szégyenkezne. Sepi ajkai mosoly helyett lefelé görbültek, és közben a nyerőgép felzengett a háttérben.
Csalogató, annyi szent.
- Koccintsuk végre, főnököm - ajánlotta kedvesen Sepi. - A pénzügyekről pedig szó se essék. Egyelőre, legalábbis.
Összeütötték a poharakat, de ő még tanakodott. Eszébe jutott az anyja kiabálása, mikor egy délután későn ment haza, mert beállt focizni. A tekintete, ahogy sebesülten pislogott, mintha soha nem tudna megbocsátani a szörnyű tettért. És emlékezett a magányos éjszakákra a szobájában, mikor úgy vágyódott a barátok után, hogy sírva fakadt.
Arra gondolt, hogy most bepótolhatna mindent.
Körbenézett. Mind itt voltak vidáman, beszélgetve. A geometriás fiú társaságában két lány is ült, és Péter látta, hogy milyen vágyakozva bámulják, miközben beszél. A bárpultnál álló sorban mindenki kacagott. Az analfabéta lány hátravetett fejjel nevetett, az ő asztalánál még elég józannak tűntek. A dekoltázsa enyhén félrecsúszott, és a jobb válla meztelen maradt. Mialatt Péter végigmérte, érezte, hogy feltámad benne valami, amitől az anyja egyáltalán nem lenne elragadtatva.
A matematika tanítványa épp előhalászott egy öngyújtott, egyik kezéből látványosan eltüntette, majd fogadta a többiek tapsát, mintha egy bűvész előadáson lenne.
- Nem biztos… - A betűk megformálása most nehezebb volt, mert már a torka is kiszáradt.
- Nem biztos, hogy ez jó ötlet. Fogalmam sincs, hogy mennyire bírom az italt. Talán nem…
- Péter - nyugtatta Sepi, a ma született bárány. - Itt a lehetőség, hogy megtudd. Nem lesz semmi baj, és ha megittad, de nem ízlik, nem kell többet vedelned. Ugyan már, főnök, csak kóstoljon bele. Na, koccintsunk újból.
Másodszor is felemelték az italokat. A poharak találkoztak a levegőben. Koccantak, és a koccintás olyan ellenkezést nem tűrő volt, mint a becsengetés.
A nyerőgép a pult mellett fölzengett, és a játékos örömtelien kiáltott.
- Nézd az átkozottját! Mióta várok erre!
Sepi a whiskyjét azonnal lehúzta. Érdeklődve a gép felé fordult, Péternek adva még egy kis időt.
Az anyja képe elhomályosodott. Csak elhaló visszhangnak tűnt a kiabálás. Az egyik kezével szájához emelte a poharat, a másikkal erősen, szinte görcsösen az asztalba kapaszkodott. Nevetséges, gyáva dolognak érezte, de fő a biztonság.
- Nézd az átkozottját!
Péter megdöntötte a poharat, és az egészet egy hajtásra lehúzta. A narancs a jól ismert selyemszállakkal kényeztette torkát, néhány pillanat múlva pedig a vodkát is megérezte. Üzemanyag - jutott eszébe, bár még soha nem ivott benzint. Sebaj. Még megteheti. Fintorgott, de a keze elernyedt, és már nem szorította az asztalt. Sikerült. Túlesett a beavatáson. Ahogy a gyomra megnyugodott, elmosolyodott.
- Igyunk, még - mondta, és a poharat diadalmasan Péter elé tette.
- Helyes - mondta Sepi, és a pulthoz ment. Péter elgondolkozott. A többi asztalon a nagy poharak félig vannak, a kicsik pedig vagy tele, vagy üresen. Ez azt jelenti… hát igen.
Ez csak annyit tesz, hogy ő a világ legnagyobb marhája. A nagypohár tartalmát nem kell egy hajtásra lehúzni. No lám. Tanult valami újat.
Elé tették a következő italt.
- Mi ez? -- kérdezte, és megszagolta.
- A mennyország kapuja. Egy kis Gin, főnököm - mosolygott Sepi.
- Mindent köszönök, Sepi. A barátom vagy.
- Míg világ a világ.
Ez alkalommal nem görcsölt; érezni akarta, hogy az alkohol kaparja a torkát, mert úgy a férfias.
Gyorsan elfogyott, és küldte Sepit a következőért. Mindenki láthatja, itt vagyok a kocsmában, és úgy érzem, hamarosan részeg leszek.
Mialatt Sepi a pultnál ácsorgott, keresett egy ötszázast a nyerőgéphez. Utoljára még eszébe jutott az anyja, de nem volt éles kép, és kipukkadt, mint egy szappanbuborék. Egyszer megtehetem, anya, többet úgysem fordul elő. Felesleges aggódni, nem nagy ügy. Egyáltalán nem.
Egy lány simogatta a haját. Csak ketten ültek az asztalnál.
Úgy vélte, hajnal van, két, vagy három óra, de az idő a legkevésbé sem érdekelte.
Emlékei az éjszakáról: a pultos, akit sohasem ismert, valóságos kiselőadást tartott a repülőgépekről és Angliáról. Egy ember, szája sarkában meggyújtatlan cigarettával a nyerés mesterségére okította a játékgépnél (alighanem szakértő lehetett, mert ketten együtt nyertek egy komolyabb összeget, amit aztán elfeleztek, a saját részét pedig Sepinek adta). Rengeteget költött ma. Annak nagy részét Sepire, de nem bánta, mert az ember nem lehet szűkmarkú a barátjával. Rémlett, hogy leült egy társasághoz, eleinte figyelmesen fülelt, majd maga is csatlakozott a beszélgetéshez. Az asztal tetejéről hamut söpört a földre, ami szétszóródott a levegőben, egy része a saját ölében landolt, de mindannyian jót nevettek rajta. Az alkohol iránti ellenszenve pedig óceánból pocsolyává apadt.
Hol is van most? Egy kocsmában nem messze az iskolától? Vagy valamelyik távoli kontinens kulturális üdülőhelyén? Esetleg egy másik bolygón? Fenébe, micsoda buta dolgokon gondolkozik.
Megcsóválta a fejét, és ezt a haját simogató lány is megérezte.
- Mi a baj, kedves?
Végre jól érezte magát a bőrében. Az arca sugárzott, körbefonta a kocsma meghitt duruzsolása, és a sokszor feltett dalok a zenegépből. Tarthat ez örökké? Lehetséges lenne?
Persze, hogy nem. Inkább próbált a jelenre koncentrálni, a lányra, aki az övé lehet.
Kecses volt és gyönyörű, a félrecsúszott dekoltázst időközben megigazította, hangja selymesen és gyöngéden áradt Péter felé. Hosszú szempillái igézően íveltek. Fényes, kék szemei voltak, szőke haját engedte finoman és dúsan a vállára omlani, de ügyelt rá, hogy mindig előnyösen keretezze az arcát. Mikor Péter nyelvtanból korrepetálta soha nem akarta megérinteni. Vagy legalábbis nem merte.
- Semmi sincs - felelte és elmosolyodott.
- Helyes vagy - suttogta a lány, és Péter úgy érezte, hogy a szavak betörnek az életébe, gyökerestül kitépnek minden fájdalmat és mulasztást, és elfeledtetik az elpazarolt perceit.
- Te pedig szépen mosolyogsz.
- A tied leszek, ha akarod. Nem lakom messze innen, most én korrepetálnálak…
Péter megdöbbent. De mielőtt reagálhatott volna, a lány felnevetett.
- Nekem ez nem megy. Annyira hülye vagy.
Ellökte magától Pétert, majd Sepi nevét kiáltotta. Péter értetlenül nézett. Részeg volt, de érzékelte, hogy valami rossz történik. A fiú a neve hallatára előkerült valahonnan, és leült hozzájuk.
- Sajnálom, öregem, de meg kell kérjelek, hogy távozz - Sepi most teljesen máshogy beszélt, mintha egy vadidegen ember lakna a testében. Hangja fémesen csengett, és semmi jót nem ígért. Péterben meghűlt a vér.
- De hát… mi bajotok van?
- Elég volt belőled. Eddig jól mulattunk rajtad, de most már meguntunk. A kutyának sem kellesz, főnököm.
Péter szája tátva maradt. Az alkoholtól és a hirtelen érzelmektől forogni kezdett vele a kocsma.
- Mert tudod, csak átvertelek. Ugrattalak, ennyi az egész. Remélem nem gondoltad komolyan, hogy kíváncsi vagyok rád.
- De…
- Na, azért ne keseredj el. Ha ez megvigasztal, nem vagy olyan vészes, mint hittem.
- De Sepi…
- Nem történt semmi. Te is jól érezted magad, valld csak be.
- Sepi…miért csináltad?
- Csak úgy. Megláttalak az utcán, gondoltam miért ne szórakozhatnék egy kicsit. Ami a barátnőmet illeti, szintén játszott veled. Csak aztán ő is rád unt.
- Figyelj - kezdte Péter. Megbeszélhetnénk ezt normálisan. Biztos sokat ittál, és…
- Fogd be - mondta a lány.
- Te kuriózum vagy itt, főnököm. Ritka látvány errefelé, ha érted mire célzok. Igazán feldobtad ezt a helyet, az újdonság erejével hatottál.- mondta Sepi. - Most pedig eleget teszel az ígéretednek. Emlékszel még? Olyan vastag vagy, hogy a taxit is te állod. Nyugodt lehetsz, elfogadom az ajánlatot.
Péter csak nehezen bírta megállni, hogy sírva fakadjon.
- Add a tárcád - mondta Sepi és ingerültnek tűnt. - Ha szót fogadsz, nem lesz balhé, és épp bőrrel megúszod az egészet.
- Szemét tetű - suttogta Péter, és odaadta a pénztárcát, mert megijedt. Sepi felnevetett.
- Gondolom megbántad, hogy betetted ide a lábad, főnököm. De most már vége. Hazamehetsz. És ne felejtsd el, hogy tehetsz te bármit, akkor is egy utálatos könyvmoly maradsz.
Sepi karon ragadta Pétert. Ujjainak szorítása acélos volt. Elrángatta az ajtóig, és kilökte az utcára. A fiú összerogyott. Már nem bírta elfojtani a zokogását.
Ezután az ajtó becsapódott, és ő egyedül maradt a hűvös utcán. A kocsmából vidám zene és mulatozás hangjai szűrődtek ki. Fél óráig csak sírt.
Mikor elfogytak a könnyei, talpra állt és elindult hazafelé. Remegő gyomorral sétált a járdákon. Időnként lehunyta a szemét. Ilyenkor maga előtt látta Sepit, ahogy az első itallal kínálja. A zene harsog. Villognak a játékgép fényei.
Az éjszakai szél a húsába mart, a kihalt utcán semmi mozgás. Csak az utcai lámpákban futott az áram halk, monoton zúgással. Egy fuvallat fölkeverte a járdáról a port, és a magasba emelte. A szemcsék a lámpák fényében táncoltak, kavarogtak.
Ahogy megpillantotta a házukat, a gyomra még jobban összeszorult.
Minden villany égett.
Péter nem bírta tovább és öklendezni kezdett. Visszatartani lehetetlen volt, pedig érezte, hogy túl hangos. A szemei megteltek könnyel, ezúttal nem a sírástól. Szaggatni kezdett zsongó feje, mindezt pedig erős szédülés kísérte.
Egy idő után az inger lecsitult, és Péter fölpillantott. Az egyik ablakban fölfedezte anyja sziluettjét. Mereven, mozdulatlanul állt ott, akár egy szobor. Könnyű volt kitalálni, hogy mi következik. Péter mélyet sóhajtott, és megindult a ház felé. De még egyszer föltekintett a Göncölszekérre, mielőtt belépett az ajtón.


Bige Szabolcs

Dobd vissza kenyérrel

Mottó: Aki bort szereti - gyakran részeg

Hárman bandukoltunk az alkonyatba hajló nyári délután a falu végén levő porta felé. Varga Pistáné, a tiszteletes és jómagam. A lemenő nap óriásira növelte árnyékunkat, mely úgy terült el lábunk előtt, mint egy sötét, furcsa szőnyeg, aminek nem lehet a végét soha elérni. Az asszony egyfolytában beszélt. A paphoz intézte szavait, engem mintha tudomásul se vett volna, bár nem bánta, hogy tanúja vagyok mondandójának.
- Tiszteletes úr! El akarom mondani valakinek a bajomat. Úgy hiszem, maga a legalkalmasabb erre. Nem?
- Na, ugye! Tudom én, hogy ez az én ügyem, és senki sem segíthet, csak a Jóisten. Bele se szólhat senki. Felmentést se adhat senki. Itt kavarog minden bennem, ki kell mondanom, ki kell öntenem, ki kell ürítenem magamból, mert megfojt.
- Tiszteletes uram! Nem bírom már tovább. Én megölöm Pistát! Meggyilkolom! Meg én! Egyik nap, amikor hullarészegen jön haza, én kinyírom. Érti?
- Súlyos szavak ezek, Vargáné. Ne beszéljen így!
- De megteszem! Meg bizony! Úgy éljek! Utána majd jól bebörtönöznek, de ott is jobb lesz, mint ez az élet mellette.
- Miért nem válik el? - kotyogtam bele.
Dühösen fordult felém.
- És hova menjek? Ez az otthonom. Már volt szó a válásról, de az ember azt mondta, hogy ő egy tapodtat se megy innen. Ha meg egy fedél alatt maradunk, elosztva a házat, mit sem ér az egész. Akkor is naponta a nyakamon lesz.
Így folyt a beszéd, míg oda nem értünk a házhoz. Azért jöttünk, hogy beszélgessünk Pistával, hátha hallgat a jó szóra és elmegy kezelésre. Elvonóra.
Nem volt még otthon. Gondoltuk, megvárjuk a szomszédban. Legalább addig kissé tájékozódtunk. Kíváncsiak voltunk a mások véleményére is. Az asszony véleménye csak egy a sok lehetséges közül.
A szomszéd szívesen betessékelt a házba és semmi jót nem tudott Varga Pistáról mondani. Garázda, részeges embernek írta le, aki minden este kiabál, cirkuszol a családjával. Elmondta, hogy a gyerekek nem egyszer szaladtak át hozzá éjszaka, mert verte, kínozta őket. Sokszor az ablakon ugráltak ki részeg apjuk elől menekülve.
Később hazavergődött Pista is, de nem volt semmi értelme szóba állni vele. Sajnáltuk.
- Majd máskor - vigasztalta a pap az asszonyt.
Valóban sor került rá egy hét múlva.
Nagy fogadkozásokat eredményezett a beszélgetés. Annyival is maradt. Reggel Pista elment dolgozni a kerékpárján, este hazajött a kocsmából a kerékpárra támaszkodva. Az otthoni műsor is változatlanul folyt tovább. Figyelgettem naponta ezt a biciklis "metamorfózist", mivel ott vezetett el útja a házunk előtt.
Reggel szálfaegyenesen karikázott, este pedig a kormányra dőlve dülöngélt.
Teltek az évek, Pista is kezdte érezni az alkohol megállíthatatlan romboló hatását. Sokat betegeskedett: fájtak a lábai, a dereka, meg egyebek. A kocsmát azért nem hagyta, csak már hamarabb "kiütötte magát".
A gyerekek, ahogy felnőttek - és a legkisebb is befejezte az iskolát -, a felesége azt mondta, vége! Eddig és ne tovább!
Beadta a válópert.
Hamar kimondták a válást, mert a tárgyalásra is részegen ment el, amit a bíró nagyon rossz néven vett. A házat úgy osztották el, hogy Pista kapott egy szobát, kialakítottak az előszobából mellékhelyiséget, főzőfülkét és egy kis lomtárt. Meglepő módon az osztozkodás, átalakítás ideje alatt csendben volt, sőt segítőkész. És alig ivott.
Később megkísérelt részegen átmenni a ház másik felébe, meg kiabált az ablak alatt, de megfenyegették a rendőrséggel, mire meghúzta magát.
Mintha egyenesbe jött volna az asszony élete. Dolgozni járt, nevelgette az időközben született unokáit…
Az elmúlt tél nagyon kemény volt. Nem egyszer ment le a hőmérő higanyszála a mínusz húsz alá. Pista nem érezte a hideget. Hevítette, nem csak a hazaszeretet, hanem a spiritusz is. Késő estig tartott egyik nap a "szesztestvérek" találkozója. Olyan hideg volt kint, hogy jobban esett a kocsma melegében iszogatni, bölcseket mondani, barátok előtt a büszke nagyapát alakítani.
Hosszú út vezetett hazáig, és hideg volt a kerékpár kormánya. Kesztyűje rég nem volt már Pistának. Elcserélte egy pohár pálinkára.
Mire hazaért, a két keze ráfagyott a kormányra. Nem törődött vele, hiszen nem is érezte, az alkohol úgy elzsibbasztotta. Csak reggel döbbent meg, hogy nem tudja használni a kezeit. Azért mégis bement a munkahelyére, mint minden reggel.
Onnan zavarták el az orvoshoz.
Az eredmény az lett, hogy négy-négy úját eltávolították, amputálták, csak a két hüvelyk maradt meg.
Azóta az elvált felesége gondozza, eteti, mosdatja, öltözteti. A lakás külön választása továbbra is érvényben maradt, de az asszony minden áldott nap átmegy, akár többször is és rendezi volt férjét, úgy akár a legszakképzettebb ápoló.
Pista? Alkoholt látni se bír, és mint egy hűséges kutya követi "ápolója" minden lépését.
Most is itt mennek el az ablak alatt, egymást karonfogva, mint évtizedekkel ezelőtt.