bezár
 

zene

2010. 04. 30.
Cirkuszi sátorban Hobo Circus Hungaricus-a Békéscsabán
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Egy cirkuszi sátorban mutatja be Hobo (Földes László) Circus Hungaricus című lemezének színházi verzióját pénteken a Békés Megyei Jókai Színház - közölte a teátrum igazgatója az MTI-vel csütörtökön.

prae.hu

Fekete Péter elmondta, hogy a békéscsabai evangélikus egyház udvarában felállított, 500 férőhelyes porondszínházban Vidnyánszky Attila rendező viszi színre a debreceni Csokonai Színházzal együttműködve a darabot. A produkcióban Hobo és zenekara mellett a Jókai színház művészei, táncosok és több fővárosi artista is közreműködik.

Az előadás Hobo zenei világát a színház- és cirkuszművészettel ötvözi - mutatott rá az igazgató. Hozzátette, hogy a Circus Hungaricust a bemutatót követően még több alkalommal láthatja a békéscsabai közönség, de a tervek szerint Budapesten, Debrecenben és Kapolcson is vendégszerepelnek majd - saját mobilis porondszínházukban - a produkcióval. A fővárosban például a Hősök terén állítanák fel a cirkuszi sátrat.

Hobo szólólemeze, a mai Magyarország hangulatát sajátosan bemutató Circus Hungaricus tavaly ősszel jelent meg. Monodramatikus változatát Hobo a fővárosi Tivoli Színházban és a debreceni Csokonai Színházban már előadta.

A Békés Megyei Jókai Színház által működtetett porondszínház tavaly debütált, amikor szintén Békéscsabán mutatták be az Aida című musicalt. Idén a Circus Hungaricus után előadják a tavalyi évadban már sikert aratott Csínom Palkó című zenés daljátékot, amelyet Zalán Tibor és Greifenstein János "gondolt és írt újra", és amelyhez Szokolay Dongó Balázs, Bolya Mátyás és Ferenczi György - népzenei alapokra építve - új zenét is írt.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


Más művészeti ágakról

A Nyílt tárgyalás című előadás a Katona József Színházban
Összegző a prae.hu irodalmi rovatának 2024-es évéről
Ezeket a filmeket szerettük 2024-ben


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés