zene
A múzeum a tömlős dudától a bongóig mintegy 12 ezer kiállítási tárgy segítségével mutatja be a világ népeinek és hangszergyártóinak zeneszerszámait. A MIM alapítója, Bob Ulrich, a Target áruházlánc volt elnöke a brüsszeli hangszermúzeumtól kapott ihletet.
"Nem volt még olyan (múzeum), amely ténylegesen megjelenítené a világ zenéjét, pedig mi más gyakorolna nap mint nap olyan hatást az emberek életére, mint a zene - magyarázta Ulrich. - Nagyon foglalkoztatott a gondolat, hogy olyasmit hozzak létre, amit még soha senki. Ez tette igazán izgalmassá a dolgot".
A kétszintes, csaknem 18 ezer négyzetméteres alapterületű, saját koncertteremmel is rendelkező múzeumban minden a muzsikáról szól: még a bejárathoz vezető, éjjelente kivilágított lépcsősor is a zongora klaviatúráját idézi.
"Mintegy 280 hangszer segítségével szemléltetjük a világ összes országának zenéjét, és a saját hangszereik bemutatásával idézünk meg híres előadókat" - mondta Bill DeWalt, a MIM elnök-igazgatója.
A látogatók fejhallgatók és videofelvételek segítségével ismerkedhetnek az egyes népek zenéjével. A folk melódiákat népviseletbe öltözött előadók tolmácsolják, egyes egzotikus hangszereket azonban maguk a vendégek is megszólaltathatnak.
Az egyedülálló múzeumban - a tulajdonos, George Michael jóvoltából - megtekinthető az a Steinway zongora, amelyen John Lennon az Imagine-t komponálta. Ott van az a Fender Stratocaster "Brownie" gitár is, amelyen Eric Clapton a Laylát vagy a Bell Bottom Blues-t játszotta, vagy egy dobfelszerelés a Black Eyed Peas korai napjaiból.
A MIM-et szponzoráló Fender Guitars - alapvetően saját hangszerei révén - felidézi a múzeumban az elektromos gitár evolúcióját.